TV-sztárok

Halála után kezdődött hadjárat Larry Hagman ellen

Larry Hagman sosem tetszelgett a "jó fiú" szerepében, nyíltan vállalta az alkoholhoz és a kábítószerekhez fűződő viszonyát. Halála után viszont egyre durvább történeteken csámcsog az amerikai sajtó.

Halála után kezdődött hadjárat Larry Hagman ellenDrogozott, ivott, káromkodott, fejszével hadonászott, kirohanásai miatt nem mehettek látogatók a forgatásra – ilyen és ehhez hasonló történetektől hangos a sajtó néhány nappal a Dallas Jockey-jának halála után. Larry Hagman maga is többször nyilatkozott alkoholproblémáiról és arról, hogy a kábítószer is életének része volt. Saját maga mesélte, hogy tizenkét évesen kezdett inni, gyakran használt LSD-t és kokaint is, később pedig már azt bánta, hogy nem a marihuánát választotta az alkohol helyett, hiszen úgy gondolta, az kevésbé roncsolta volna a szervezetét. Leplezetlen őszintesége és alig egy héttel ezelőtti halála viszont nem óvja meg attól, hogy ízekre szedje minden idők legkedveltebb televíziós rosszfiúját az amerikai sajtó. Egyes történetek szerint akkor engedtek be utoljára látogatókat egy korábbi sorozatának forgatására, amikor Hagman váratlanul fejszével kezdett hadonászni a helyszínre látogató apácák feje fölött. Ha nem tetszett neki a következő epizód forgatókönyve, akkor egyszerűen kidobta, szélsőséges viselkedése pedig gyakran megfélemlítette a környezetét.
Larry Hagmanről ugyanakkor több kollégája is állította korábban, hogy még ittasan is jó társaság és szórakoztató ember volt, jó barátja, a Dallasban Bobbyt alakító Patrick Duffy szerint imádta őt mindenki. Fia szerint pedig egyenesen a színjátszás volt az élete.
Hogy a most napvilágra kerülő botrányos történetekből mennyi igaz, azt nem tudni, de azt egyöntetűen állítják barátai, élükön Jack Nicholsonnal, hogy a hűség szobra volt, és közel hatvanéves házasságuk alatt egyszer sem csalta meg Hagman a feleségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top