TV-sztárok

Testőrök védik: Szexőrült zaklatja Csobot Adélt

Kiemelten figyelik Csobot Adél és Antal Timi minden mozdulatát, a két énekesnőt ugyanis egy szexőrült zaklatja – írja a Blikk.

Ki legyen Aranyanyu? Ismerd meg a 12 döntőst, és dönts el Te, hogy kik kapják 2012-ben a Richter Aranyanyu Díjat és az elismeréssel járó 200 ezer forintot!

A még versenyben lévő lányokra naponta órákat várnak az X-Faktor-ház előtt olyan férfiak is, akiknek rajongása kezdi átlépni az egészséges kereteket.

„Egy visszafogott megjelenésű 25 év körüli srác például egyik nap korán reggel érkezett. Be akart menni Csobot Adélhoz. Azt mondta, mindenképp személyesen kell találkoznia vele. Természetesen nem jutott be. Nem adta fel, az ajtó előtt posztolt” – nyilatkozta egy stábtag a Blikknek, majd hozzátette, amikor pár perccel később Adél kifelé tartott az épületből, az idegen próbált a nyomába eredni, de feltartóztatták. „Volt olyan is, hogy egy férfi szexuális ajánlatot tett a lányoknak… Egy ideje már fel is hívtuk az őrök figyelmét arra, hogy minden apró jelre figyeljenek, sőt meg is erősítették a szolgálatot, hogy még véletlenül se legyen semmi gond” – tette hozzá a stábtag.

Testőrök védik: Szexőrült zaklatja Csobot Adélt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top