TV-sztárok

Ő lett a magyar Voice műsorvezetője

Teljessé vált a Voice csapata! A V-riporter és Mesterek után az énekes-tehetségkutató műsorvezetőjének személye sem titok többé. Az ősszel induló szuperprodukció a 27 éves Szabó Kimmel Tamás vezetésével kerül képernyőre.

Ő lett a magyar Voice műsorvezetője A 27 éves Hamlet

Szabó Kimmel 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2008-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, azóta is a társulat tagja. A Nemzetiben megkapta minden férfi színész szerepálmát, Hamlet bőrébe bújhatott. „Tényleg? Húbazmeg! – ez volt a fiatal színész első reakciója, amikor megkapta a szerepet. – Nagyon megijedtem. Örültem és befeszültem. Végül is nullától 50 éves korig minden férfi színész Hamletről álmodik” – nyilatkozta idén tavasszal Szabó Kimmel a HVG.hu internetes oldalnak.


Fenyőtől a Szövetségig

Országos ismertséget 2009-ben szerzett a Made in Hungaria című filmmel, melyben a fiatal Fenyő Miklóst alakította. „A története miatt szerettem meg nagyon ezt a filmet, másrészt azért, mert a forgatás az első perctől az utolsóig fantasztikus hangulatban telt” – mondta az ősszel induló Voice műsorvezetője egy internetes oldalnak. Bár Szabó Kimmel egy tévéinterjúban elmesélte, sokáig hezitált, hogy elvállalja-e a szerepet. Hozzátette azt is, hogy a bulvár érdeklődését sem várta annyira. „Nem félek tőle, inkább undorodom a bulvártól. Engem a munkám alapján ítéljenek meg, ne pedig a magánéletem alapján” – nyilatkozta a Záróra című műsorban a színész.

Tévés műsorvezetőként nem a Voice-ban fog debütálni. 2012 elején a köztévé A Szövetség című műveltségi vetélkedőjének házigazdája volt. Szabó Kimmel akkor úgy nyilatkozott, hogy szívesen adja a nevét és az arcát ilyen produkcióhoz, amely nem tingli-tangli, de nem is hitoktató.  

Szabó Kimmel a Voice című műsort egy nagy és izgalmas feladatnak tartja, ugyanakkor komoly felelősség is számára. “Pályafutásom során mindig fontos volt számomra, hogy minőségi dolgokhoz csatlakozzam, a Voice pedig olyan üzenet közvetít, ami közel áll hozzám. Itt csak a hang, tehát az érték és a tehetség számít, örülök, hogy részese lehetek a produkciónak – mondta a Voice műsorvezetője.

 Érdekességek:
• Honnan a Kimmel családnév: „Ez édesanyám családneve. Nagyon sok Szabó van, és amikor a Megy a gőzöst forgattuk, megkockáztattam, hogy felvegyem.”
• Nagyapja kiválóan rajzolt, zenélt, színdarabokat írt és rendezett.
• A Made in Hungariában és A Szövetségben is dolgozott együtt Puskás Petivel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top