Azért van összefüggés, Vera sem biztos, hogy emberi roncs lenne, ha rendben lenne az egészsége...
Abbamaradtak Tóth Vera közös fellépései húgával, Gabival, aki ezért Vera új menedzserét okolta, mondván, nem engedi, hogy vele együtt lépjen színpadra. A nővér szerint azonban nem erről van szó. „Én határoztam el, hogy lecserélem a tesómmal közös menedzsmentemet, mert úgy éreztem, elfáradt a kapcsolatunk, és nem egyeznek az elképzeléseink” – árulta el Vera. Mint mondja, az ő döntése volt, hogy kicsit szüneteltessék a közös fellépéseiket a testvérével és más olyan előadókkal is, akiknek a stílusa jelentősen eltér az övétől. „Gabi rocker, egy »show-woman«, én pedig dzsessz-, bluesénekesnő vagyok, az autentikusabb hangzást szeretem. Úgy érzem, hogy nem illik össze a kettő” – magyarázta az egykori megasztár, aki azt szeretné, hogy amikor ők ketten színpadra lépnek, az ünnep legyen. Gabi azonban nem érti a döntését, s azt hiszi, a közös fellépéseik szüneteltetése örökre szól. A fogyókúráról lemondó Vera azonban állítja, szeretik egymást, jó testvérek, sőt rendszeresen találkoznak, és fel sem merült soha, hogy haragban lennének egymással.
Milu 2012-08-01 09:37
Azért van összefüggés, Vera sem biztos, hogy emberi roncs lenne, ha rendben lenne az egészsége...
TiaMaria 2012-08-01 09:24
off : ez a két lány valóban (édes)testvér ?
tök mások kívül is, belül is.
az egy dolog h. dundibb és sovány alkat, de egyetlen vonásuk sem hasonlít egymásra
Édeske 2012-08-01 09:15
Mi van ezen elképesztő?
A két stílus valóban messze áll egymástól.
Gyanúm, hogy itt ismét újságírói kavarásról volt szó. Mert szenzáció képpen azonnal az egymástól való eltiltást kellett hangsúlyozni.
.....firkászok....
hufur 2012-08-01 09:05
És ezt csak újságon keresztül lehet megtárgyalni egymással? ^^
Nők Lapja Cafe 2012-08-01 09:05
Mégsem az új menedzsere tiltotta meg Verának a közös éneklést Gabival. Valójában ő nem akar a húgával egy színpadra lépni - írja a Bors.
Nők Lapja Café: Tóth Vera elképesztő bejelentése
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hamburgi hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
5 hozzászólás
81 hozzászólás
7 hozzászólás
6 hozzászólás
15 hozzászólás
429 hozzászólás © 2013 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem