TV-sztárok

VV Attilát teszi felelőssé Kinga

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 24.
Gyűlölködők estek VV Attilának és Serinek. Sőt Kinga már egyértelműen beállt Attila ellenségeinek sorába.

Kitört a balhé villában: Kinga Attila ellen fordult„Jól érzem, hogy van benned gyűlölet, mert én még bent vagyok, és te kiestél?” – kérdezte Seherezádé Gergőt a békülésükre rendezett uzsonnán. Gergő kedélyesen szendvicsezve hergelte kicsit Sehit, majd cinikusan „jó végjátékot” kívánt.

Attila ezalatt szintén béküléshez terítgette a hálóban az asztalt, Kinga pedig előre hőbörgött a nappaliban: „Hogy tisztázzak vele bármit, amikor egy görény…?!” Az ő beszélgetésük is a borítékolható kudarcba fulladt. Kinga feltette a szokásos lemezt, amiben felsorolta korábbi sérelmeit, majd újabb fordulattal többször is legonoszozta Attilát. Amikor az összeférhetetlen megelégelte az egyoldalú társalgást, még fenyegetően utánaszólt a szőke lány („ezt nagyon rosszul csinálod, nagyon rosszul!”), a biztonság és a nézők kedvéért pedig hosszan elmagyarázta az üressé vált széknek és a kameráknak, hogy ő bizony nem egy hisztérika, hanem Attila tette azzá. Kinga bosszúhadjárata ezzel még nem ért véget.

Éjjel, miközben mindenki bulizott, Dyával tárgyalták ki a többieket, és a kérdésre, hogy kit nem szeret, gondolkodás nélkül sorolta fel Vera és Seri után „Attikát” is. Vajon akkor is így gondolná, ha még játékban lenne, és a bent maradása lenne a tét?

Címkék: Való Világ

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás


A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30