TV-sztárok

Brutálisan felsült VV Szandika

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 12.
Kint még azt hangoztatta Szandika, hogy meghódítja Attilát, de ez nem sikerült neki. Azóta már szerinte is „ritka egy ronda pasi” Attila.
Brutálisan felsült VV SzandikaÚgy tűnik, a sok visszautasítás miatt Szandika lassan feladja, hogy elcsavarja Attila fejét. Valóban nincs sok ideje a hódításra: a régi szereplők ma este elhagyják a villát – írja a Blikk. Amikor a plasztiklány beköltözött a mostani játékosok közé, egyértelművé tette, hogy Attilára feni a fogát. „Nem egy szép pasi. Olyan ronda gömbhal-feje van, de érzem, hogy benne lapul a férfiállat” – foglalta össze Szandika a Blikknek beköltözése előtt.

Attila ugyan elismerte, hogy Szandika érzéki, de azt is hozzátette, hogy nem igazán az ilyen típusú lányokat szereti. Amikor egy ágyban aludtak, mellébújt, átölelte és csókolgatni kezdte. A lány legnagyobb meglepetésére azonban ennél tovább nem jutottak. „Jólesik, hogy Szandika ott fekszik mellettem, de nőként nem igazán jön be nekem” – mondta Attila a riportszobában. Ezzel pedig ismét gyarapította azon férfiak számát, akik visszautasították Szandikát, és akik ezzel mély sebet ejtettek rajta.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>


A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30