TV-sztárok

Két férfival is csókolózott Muri Enikő

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 02. 08.
Az X-Faktor énekesnője az Én, József Attila című darab próbái során mindkét címszereplő csóktudását letesztelhette, sőt ki is értékelte. Az énekesnőnek amúgy eleinte furcsa volt a színpadi csókolózás – írja a Bors.
Két férfival is csókolózott Muri EnikőMuri Enikőnek többek között csókjelenetben is bizonyítani kell a színpadon, a Madách Színházban bemutatandó darabban. Elmondása szerint nagyon izgult, ráadásul színészi tapasztalata sem volt ezen a téren, ugyanis a Gór Nagy Mária Színitanodában csak egyszer volt ilyen jelenete. A külföldi karrierről álmodozó x-faktoros a próbák során a darab mindkét címszereplőjével, Nagy Sándorral és Posta Victorral egyaránt csókolózott. „Nem tudom, hogy Posta Victor alapvetően amúgy is így csókol-e, mint a próbák során, de azt éreztem, hogy nagyon szexin, nagyon szenvedélyesen csókol. Nagy Sándor meg inkább romantikus, visszafogott – értékelte kollégáinak a színpadi csókképességét. – Mindketten baromi helyes pasik, és nagyon kedvesek a civil életben is” – árulta el kollégáiról az immár szingli énekesnő. A bulvárlap azonban arról is beszámolt, hogy a fotósuk szemtanúja volt annak, amint éppen a hétfő esti próba végén a kulisszák mögött Victor végigsimította Enikő fenekét.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>


A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30