TV-sztárok

Unták a nézők Fábry új műsorát

Nem hozta a megszokott formáját Fábry Sándor az új műsorának első felvételén. Az 58 éves showman a csípős beszólásait kulturális témájú beszélgetésekre cserélte. – írja a Blikk.

Untatta a nézőket Fábry Az adásonként közel 12-15 millió forintba kerülő műsor első – hat órán át tartó! – felvételének vége felé a közönség már szinte aludt. Sőt Fábry még biztatta is őket: „Aludjanak csak, úgysincs min szórakozni” – vetette oda az eget rengető hangulatot várt nézőknek. Az alaposan meghízott showman igazi kultúrműsorrá változtatta a – csütörtökön adásba kerülő – szórakoztató show-ját, amelyben Zelnik Istvánnal, a Délkelet-ázsiai Múzeum alapítójával, Mikóczi Zoltánnal, Overdose társtulajdonosával, Mocsai Lajossal, a férfikézilabda-válogatott vezetőedzőjével beszélgetett, Kokas Kati pedig Stradivarin hegedült. A bulvárlap úgy tudja, hogy Fábryt kikosarazta a frissen szabadult Viszkis, aki most Hajdú Péterrel alkudozik. Ambrus Attila ugyanis csupán kiemelt gázsiért hajlandó interjút adni – tudta meg a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top