TV-sztárok

Pucsít, visít, észt oszt a VV nagyon szőke játékosa

A szenvedélyes nők a VV beszavazóshow-ban megmutatták, hogy kell pózolni uborkával, hogyan kell kitépni a fodrász kezéből a hajvasalót, és azt is bizonyították, hogy a "Szedjé' Xanaxot" beszólás még mindig menő.

Kedd este mindent felülmúlt a „szenvedélyes nők csatája” a Való Világ beszavazóműsorában. Annyira minősíthetetlen volt a három játékos, hogy az már szórakoztató.
A két szőke és egy fekete hajú hölgy már a bevonulásnál hozta a színvonalat. Puszik, pucsítás, fenékrázás, hajdobálás… mintha csak valamelyik férfimagazin fotózásának werkfilmjét néztük volna a Fókuszban.

Az első játékos, Szilvi kisfilmjéből megtudtuk, hogy a fodrász kezéből kikapja a hajvasalót, ha neki nem tetszik a végeredmény, és a műsor első két percében elárulta életcélját is. „Azért jelentkeztem a Való Világba, mert nekem ez egy ugródeszka, hogy a médiába bekerüljek” – ecsetelte Lilunak. Itt kábé el is búcsúzhatunk Szilvitől, mert habár önmagát nagyszájúnak mondta, érdemben nem tudott beleszólni a két szőke csaj vitájába.

És akkor itt jön a második szenvedélyes nő, Bea. Akinek az eredményhirdetésnél az arcára volt írva, szent meggyőződése volt: a híres testvér, Pantinchin Edina pont elég ahhoz, hogy őt majd a nép beszavazza a villába. Tévedett. Ellenben köszönhetően Beának végre közelről is megismerhettünk egy olyan nőt – akikkel amúgy tele van az iwiw meg a facebook –, aki a csemegeuborkával és a rántott hússal fotóztatja magát a cserépkályha előtt. Beának nem jött be a VV, de mivel három ujjával telefont formálva profin mutogatta 30 percen keresztül, hogy szavazzanak rá, azt gondoljuk, rövid időn belül állást kap valamelyik emeletdíjas betelefonálós műsorba, és elindulhat végre a karrierje, amivel megmutathatja, hogy ő bizony több egy playmate hugicájánál.

És meg is érkeztünk a győztes szenvedélyes nőhöz. VV Seherezádé jött, pucsított, visított, magával hozta a haspólós barátnőit és győzött. Sehiről megtudtuk, hogy élete első férfija a jelenlegi élettára: Claudio. Már két éve élnek együtt „Olaszba”, de az ő szerelmük mindent kibír, így majd a Való Világot is. A show-t egyébként Seherezádé vitte a hátán, aki a „Szedjé’ Xanaxot, drágám”, és a „Nem kell ide sorozatsztár meg nyuszinővér, Seherezádé kell nektek” csatakiáltással óbégatta be magát a Való Világba. A műsorvezető, Lilu pedig búcsúzóul meg is keresztelte, „Gyere ide hozzám, VV Seherezádé” – felkiáltással.
Mi csak egyet sajnálunk, hogy nem lehetett mindhárom hölgyet beküldeni a villába. Elnéztük volna a hajtépést, és elhallgattuk volna a csajok kommunikációs brillírozását még pár hétig. Aztán úgyis kiszavazták volna őket…

Nézd meg a beszavazást képekben!
Nézd meg a beszavazást képekben!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top