Trend

Ruhák és táskák – így párosítják őket a divatmágusok idén

Ma a kreativitás és az egyéni ötletek megvalósításának világát éljük a ruházkodás terén is, éppen ezért nem lehet és nem is kell ex catedra kijelenteni, hogy mihez mi illik. Mi sem vállaljuk fel az ízlésdiktátor hálás szerepét, hanem helyette csak egy kicsit közelebbről szemügyre vesszük, hogy a legnevesebb divatbemutatók kifutóin milyen szabályok szerint párosítják a táskákat és a ruhákat 2016 őszén és telén a trendguruk.

Ma mindenki azt hord, amihez kedve van, és ami szerinte a legjobban kifejezi a lelkivilágát, az életérzését és az egyéniségét. A tervezők is élnek a modern kor szabadságával, és gyakran felrúgják a ruha-táska párosításokban a klasszikus szabályokat – ami jó és kevésbé jó végeredményt is hoz. Lássunk ezek közül most párat!

Működik, pedig nem kéne

Itt van rögtön ez a két párosítás, ami jól rávilágít, hogy a régi, klasszikus öltözködési szabályok ma már cseppet sem az elegancia letéteményesei: a bal oldali képen például minden hagyományos szabálynak ellentmond, hogy egy tiritarka ruhakombinációhoz egy olyan harsány, és teljesen elütő színű táskát párosítottak, aminek még ráadásul az anyaga is mintás. Különösen bánthatja a konvencionális ízlésű emberek szemét, hogy a ruha kerek, bohókás pöttyei mennyire nem harmonizálnak a táska szögletes, katonás rendbe szedett mintázatával, és általában a táska alakja és stílusa mennyire elüt a ruháétól.

Ruhák és táskák - így párosítják őket a divatmágusok idén

Csodák csodájára a dolog mégis működik, akárcsak a jobb oldali fotón látható klasszikus kombináció, ahol a színek, anyagok és formák harmóniában egészítik ki egymást, betartva azt a régi szabályt, hogy a táska és az egyéb kiegészítők színe a ruha alsó vagy felső részének színhez és stílusához igazodjon.

Csak látszólag hagyományos

Ez a kettő itt különleges párosítás, amelynél az ördög az apró részletekben rejlik: látszólag ezek tökéletes, hagyományos ízléssel megvalósított kombinációk, hiszen a ruhák és a táskák színe jobban már nem is harmonizálhatna. A tervező azonban egyáltalán nem a tradíciók szerint járt el, hanem inkább felborította azt: ugyanis klasszikus értelemben nem vall jó ízlésre, ha a kiegészítő és a ruha színe 100 százalékosan egyezik, mert ettől az összhatás merev, hivatalos és szigorú lesz, ahelyett hogy bájt, nőiességet és harmóniát árasztana. Inkább provinciálisnak neveznék ezt a sznob ízléssoviniszták, akik ahhoz a szabályhoz tartják magukat, hogy a táska színe néhány árnyalattal térjen el a ruháétól – világos ruhánál legyen a táska egy szösszenettel sötétebb, sötét ruhánál pedig világosabb.

Ruhák és táskák - így párosítják őket a divatmágusok idén

Magyarul a képen színtiszta polgárpukkasztást láthatunk, amire ráerősít a tervező még azzal a “szemtelenséggel” is, hogy a kedves, organikus kabátminta mellé szögletes krokodilbőrmintát tesz a táskára, és az egészet egy szigorú vaspántba zárja. Elvileg totális az ízlésficam – de mégis van stílusa!

Ez után Givenchy is megnyalná az ujját

Elvileg így néz ki a klasszikus ízléssel megválogatott táska-ruha kombináció. A színek szépen harmonizálnak, akárcsak a stílusok – bár a jobb oldali mintás szoknyához kicsit kevésbé merev vonalvezetésű táska illene –, és szépen az a szabály is érvényesül, hogy apró vagy nagyobb mintás ruha mellé minta nélküli, homogén felületű táskát válasszunk.

Ruhák és táskák - így párosítják őket a divatmágusok idén

 

Harmónia mélyen a felszín alatt

Itt a másik véglet, amikor semmi nem harmonizál semmivel, mégis jól működik az összeállítás. Mindez azért van, mert a látszat ellenére mégiscsak van harmónia és kapcsolódás a táskák és a ruhák között, mégpedig mélyen a felszín alatt: itt ugyanis mindegyik darabból óriási belső energia árad.

Ruhák és táskák - így párosítják őket a divatmágusok idén

A bal oldali fotón a bunda az elemi erejű ösztönösséget, a fém pedig kérlelhetetlen keménységet testesíti meg, míg a jobb oldalin a ruha fényes, fémesen megcsillanó anyaga és nőiességet hangsúlyozó organikus mintái közvetítenek erőteljes szexuális energiát, a párducmintás szőrmetáska pedig a vad bujaságot jeleníti meg. Szerintünk az egész úgy rossz, ahogy van, és soha fel nem vennénk ilyen kombinációt, de biztosan akad olyan nő, akinek ez az összeállítás tükrözi legjobban az egyéniségét és ízlését – neki jól fog állni ez a ruha-táska kombó.

Így ment ez ’72-ben

Ezen a képen Audrey Hepburn sétál Rómában – mégpedig ha nem tévedünk, a Traianus-oszlop mellett, a Via dei Fori Imperialin. A művésznő ekkor (1972 áprilisában) 43 éves volt. Ez az összeállítás, amit éppen visel, tökéletes esszenciája és megtestesülése az időtálló, harmóniára törekvő ízlésnek. Szeretjük. 

Ruhák és táskák - így párosítják őket a divatmágusok idén
 

Még több táska az NLCafén: 

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top