Trend

8 hónapos terhesen lépett kifutóra a modell a New York-i divathéten

Ezt megelőzően mindössze egyszer fordult elő, hogy kismama lépett a kifutóra. Nem csoda, hogy a modellről készült képek vírusszerűen terjednek.

„21 éve járok divatbemutatókra, de eddig egyetlenegyszer láttam kismamát vonulni a kifutón. Elgondolkodtató, nem?” – tette fel a provokatív kérdést a Vogue Runway munkatársa, Nicole Phelps, miután végignézte New Yorkban Mike Eckhaus és Zoe Latta kollekcióját. Phelps egyébként fotót is készített a várandóssága utolsó hónapjában járó modellről, Maia Ruth Leeről, a képet pedig megosztotta Instagram-oldalán is.

A fotó azóta vírusszerűen terjed: mostanáig 17 ezren lájkolták, a kommentelők nagy része pedig nem győzi a tetszését kifejezni. „38 hetes terhes vagyok, és boldog voltam, hogy egy hozzám hasonló kismamát is láthattam a kifutón” – írta egyikük, mire egy másik hozzászóló azt írta, jó érzéssel tölti el, hogy a divatvilág képviselői végre gondolnak a kismamákra is.

Persze voltak olyanok is, akiknek az akció finoman szólva sem  nyerte el a tetszését.

„Nem kéne ezeknek a szerencsétlen modelleknek kicsit pihenniük, és magukra, valamint születendő babájukra gondolniuk ahelyett, hogy kidolgozzák a belüket?” – tette fel a kérdést az egyik kommentelő. „Én tuti nem dolgoznék a helyükben” – írta egy másik, aki annak azért örül, hogy a tervezők végre a kismamákra is gondolnak a ruhák tervezésekor.

Szerinted kinek van igaza? 

Olvass még többet a modellekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top