Trend

Dress code az egyetemen? Akkor inkább pucérság!

Nincs több miniszoknya, rövid nadrág, kivágott blúz, túlzott smink, feltűnő ékszerek vagy papucs. Sőt egészen úgy tűnik, hogy maga a saját stílus is tilos. Legalábbis a tervek szerint a Kaposvári Egyetemen, ahol a héten új rendelet született öltözködés-ügyben. De vajon komolyan lehet venni egy ilyen szigorú szabályozást Magyarországon, 2013-ban?

Az öltözködés – különösen a felnőttkor kezdetén – vitathatatlanul az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze. Éppen ezért a stylistok és a pszichológusok szerint nem nagyon ajánlatos szigorú keretek közé szorítani. Alternatív, elegáns, sportos vagy hobó, ki így, ki úgy él a rendelkezésére álló stílusjegyekkel. Egy valami biztosan közös bennünk, mindannyian közölni szeretnénk magunkról valami fontosat, de mostantól a Kaposvári Egyetemen lehet, hogy ennek vége. Az öltözködésnek ugyanis októbertől a hallgatókra és a tanárokra vonatkozóan is szigorú szabályai vannak. Na, több se kellett a kaposvári egyetemistáknak, azonnal demonstrációba kezdtek, nem is akármilyenbe. A 3. évfolyam színész hallgatói tiltakozásuk jegyében az egyik órára egész egyszerűen meztelenül ültek be…

Kurtinázok és strandmacsók?

A diákok megjelenésének Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szinte minden magára valamit adó egyetemen szigorú szabályai vannak.  A legtöbb intézmény erre felettébb büszke is: mi arra is nevelünk, hogy munkába álláskor az öltözködési stílus alapszabályai már magától értetődőek legyenek – magyarázzák sok helyen. Kötelező többek között a melltartó, a térd alá érő szoknya, fiúknál a rövid haj és a hosszú nadrág, van intézmény, amelyik azt is megtiltja, hogy a fiúk sapkában vagy kapucniban lépjenek be az épületekbe.

Itthon ennek eddig nemigen volt hagyománya, a vizsgákon való megjelenést leszámítva. Ezért kapta fel a fejét a hírre az egész ország. Özönlöttek a kommentek, a legtöbb kifejezetten elutasító volt. A többség azon háborgott, hogy miért nem az oktatás fejlesztésével van elfoglalva az egyetem vezetése. Mások poénra vették a dolgot: „Esetleg burka? – kérdezték. Legalább nem látszódna, ki is ül a vizsgán.” Az idősebb generáció is értetlenkedett: „1971-ben már megvívtuk ezt a harcot gimisként” – érveltek. A két szélsőséges véleményt jól szemlélteti az alábbi két bejegyzés, mindkettő hallgatóké: „Szóbeli vizsgára öltöny-nyakkendő, írásbelire sima farmer, vagy ahogy éppen vagy. Órára meg tökmindegy, csak ne legyél meztelen. Ez a normális dress code egy felsőoktatási intézményben. A Kaposvári Egyetemen csak azt felejtik el, hogy nem az adja meg egy intézmény presztízsét, hogy hány rövidnadrágos szaladgál bent, hanem hogy mit és hogyan tanítanak.” Azok, akik ezzel nem értettek egyet, ilyesmiket válaszoltak erre: „Ha csak egyetlen embert visszaránt a kurtizánok és strandmacsók közül az egyetemi kultúremberek világába, már nem volt hiábavaló.”

Dress code az egyetemen? Akkor inkább pucérság!

 

„Mosolygunk rajta”

Az egyetem művészeti karának egyik oktatója szerint a változás mindenkit meglepett. „Nekem az édesapám is itt tanított, ő mesélte az ügy kapcsán, hogy volt már itt egy hasonló próbálkozás húsz évvel ezelőtt, de végül a gyakorlatban nem lett belőle semmi, akkora ellenállásba ütközött. Őszintén szólva nem értem, mi szükség volt erre.  Én biztos, hogy a kényelem és a praktikum alapján fogok öltözni ezután is, hiszen szinte egész nap a műhelyben dolgozom. Jó pár férfi kollégát ismerek, aki a nyári hónapokban térdnadrágban, szandálban, netán bőrpapucsban tanít, de fantasztikus órákat tart, a diákokat pedig ez érdekli, nem pedig az, hogy zárt-e a cipője.” A tanár a hallgatókkal kapcsolatban sincs más véleményen, azt mondja; a művészpalánták amúgy is kilógnak a sorból, mert jellemzően az alternatív stílust szeretik, valamint a feltűnő, élénk színeket, ráadásul az átlagnál több ékszert, piercing-et viselnek. Sőt, van úgy, hogy teljesen lazára veszik az egész megjelenés-kérdést. „A műterem egy épületben van a kollégiummal, ezért előfordul, hogy valaki papucsban és otthoni öltözetben jön órára. Húzhatnánk a szánkat, de szerintünk nincs miért. Ott van a diák, lelkes, készült az órára, és a viselkedésén látszik, hogy tiszteli a társait és minket. Mit kellene még elvárnunk tőle?” Az oktató azt mondja, a hallgatók más karon sem öltöztek eddig zavarba ejtő módon, ezért a legtöbben nem értik, miért hozták a szigorú szabályokat. „Van olyan kollégám, aki szerint ezt nem kell komolyan venni, mások kifejezetten fel vannak háborodva. Általános vélemény, hogy hadd öltözzenek a diákok úgy, ahogy akarnak. El tudom képzelni, hogy egyes hallgatók megjelenésén a konzervatívabb kollégáim néha megrökönyödnek, de talán még ők sem a tiltást tartják megoldásnak. A mai világban ez elég nehezen elképzelhető. Talán egy vallási iskolában igen. Mi pedig itt a művészeti karon őszintén szólva csak mosolygunk ezen az erőfeszítésen. Mert nem az számít, mennyi smink van valakin, vagy hogy kilátszik-e a térde, hanem az, hogy milyen a személyisége.”

Dress code az egyetemen? Akkor inkább pucérság!

 

A hírek szerint a diákok nem terveznek változást az öltözködésükben. Azt tervezik, hogy tiltakozásul hétfőn törölközőben és strandpapucsban jelennek meg. Az ügy egyébként jogi szempontból is érdekes. A rendelet záró megjegyzése alapján az öltözködési szabályok be nem tartásának ugyanis jogi következményei lesznek. Az érintetteket nyilván érdekli, hogy ezek mik lehetnek. Annál is inkább, mivel az ombudsman maga is azon a véleményen van, hogy a rendelet nem betartható. Ha megkeresik őt a diákok a panaszukkal, a rektori ajánlás visszavonását fogja kezdeményezni – ígéri. A jelek szerint a probléma tehát hamarosan magától megoldódik…

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top