Trend

Hidratálj a szép bőrért belülről és kívülről is!

A ragyogó bőr egyik titka a megfelelő hidratálás, amit belülről és kívülről egyaránt fontos biztosítanunk. Nézzük, hogy miként is.

Bármennyire is nehéz elfogadnunk, a kor előrehaladtával bőrünk fokozatosan veszít víztartalmából. A fiatalos külső megőrzésére, az említett folyamat lassítására és a bőr hidratálására számos módszer létezik, köztük az elveszített folyadék belülről való pótlása.

Hidratálj a szép bőrért belülről és kívülről is!

Szinte naponta olvasunk, hallunk róla, hogy mennyire fontos is a megfelelő folyadékbevitel, ám előfordulhat, hogy azzal, hogy miért ennyire fontos eleget inni, nem vagyunk pontosan tisztában. A víz áldásos hatásai között szerepel többek között az a tény is, hogy segíti a sejtek működését, de emellett ellátja tápanyagokkal, ugyanakkor megszabadít bennünket a felgyülemlett méreganyagoktól. Szakértők szerint mintegy nyolc pohár (minimum 2 deciliteres) vizet kellene innunk naponta, de ha sokat mozgunk, sportolunk, mindenképp fontos növelnünk az adagot. Fogyaszthatunk csap- és ásványvizet egyaránt, utóbbival az ásványi anyagok pótlását is biztosíthatjuk.

Hidratáló szomjoltóként szóba jöhetnek még a levesek, az antioxidáns-bombaként számon tartott zöld tea, valamint a gyümölcslevek is, utóbbiakból a cukortartalom miatt viszont csak óvatosan kortyoljunk. Komolyabb nedvességtartalmú gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával szintén pótolhatjuk az elvesztett víztartalmat. A vegyes zöldsalátában például rengeteg víz van, de a sárga- és görögdinnye, az uborka, az alma, a sárgarépa, a körte és az ananász is remek választás lehet.

A ragyogó és rugalmas bőr a kollagéntermeléstől ugyancsak nagyban függ, ami az évek múlásával sajnos szintén csökken. A bőr hidratálását különböző kozmetikai készítményekkel kívülről is tudjuk segíteni. Legyen szó az arcunkról, testünkről, vagy éppen a kort különösen mutató kézfejünkről, fontos, hogy tápláló, magas víztartalmú és a kollagéntermelést serkentő krémekkel kényeztessük, védjük magunkat a kiszáradástól.

És hogy honnan is tudhatjuk, hogy a bőrünk azonnali külső-belső hidratálásra szorul? Ha a tükörben beesett, fakó, fénytelen arc néz vissza ránk, a bőrünk pedig kellemetlen, száraz, már-már érdes tapintású, hámlik és ráncosabb a megszokottnál, akkor mindenképp kezdjünk egy hidratáló vízkúrába, amely mellé reggel és este is iktassunk be egy alapos, arc- és testápoló szeánszot. Ébredés után lehetőleg könnyed, lágy hidratálót, lefekvés előtt pedig tömörebb, zsírosabb krémeket válasszunk. Az eredményt már napokon belül érezni, élvezni fogjuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top