Trend

Hűvös szépségből vörös bombázó – átalakítottuk Peller Mariannt

Peller Mariannt mindenki jégszőke skandináv démonként ismeri, a tévénézők és persze ő is megszokták a hajszínét. Lakatos Márk azonban gondolt egyet, és 12 év után megváltoztatta a lassan védjegyeként funkcionáló szőkét, valami egészen más, izgalmasabb színre.  

Peller Mariannt átalakítani nehéz ügy volt, hosszú évek óta ragaszkodott a saját hajszínéhez, ami szerintem túlságosan szigorította a vonásait. Vékony metszésű arccsontja, geometrikusan vágott jégszőke haja keménységet sugárzott. A cél egyértelműen az volt, hogy összhatásában egy lágyabb, érzékenyebb nő köszönjön vissza a tükörből. Nem mondom, hogy nem volt nagy csata elérni, hogy Mariann megváljon a szőke hajától, de ennyi simán belefér. Az átalakítás nem egy futószalagon készülő termék, itt ki kell várni, hogy az adott nő maga akarja a változást és ne ráerőszakoljuk. A két álláspont aztán szépen lassan közeledni kezd egymáshoz, és jó esetben elégedett ügyfél távozik a szalonból. Mariann esetében Nicole Kidman volt az, akinek sikerült közelebb hoznia a két fél elképzelését. Egészen pontosan Kidman barackos vörösesszőke hajszíne. Ez volt az a púderes árnyalat, amelyikbe Mariann is belegyezett. Az első és legfontosabb lépést tehát megtettük.

Hűvös szépségből vörös bombázó – átalakítottuk Peller Mariannt


Finomabb nő, finomabb smink
 
A hajszín azonban csak a kezdet volt. Az új vöröses frizurába sütöttünk néhány hullámot, ami szintén lágyítja az arcát, és a korábban igencsak erős sminkjét is finomítottuk. A cél végig az volt, hogy megmutassuk Mariann igazi, természetes szépségét. A hajszín és a smink is kiemeli gyönyörű kék szemét. Azt viszont végig figyelembe kellett vennünk, hogy nemcsak az a fontos, hogy önmagának és a párjának tetsszen az új külseje, hanem az sem volt elhanyagolható, hogy a kamerák előtt is érvényesüljön a változás, és a lágy nőies vonások kerüljenek előtérbe.

Hűvös szépségből vörös bombázó – átalakítottuk Peller Mariannt

Tipikus körte nő
 
Mariann, csakúgy mint a magyar nők többsége, a körte alkatúak csoportjába tartozik. Ez Mariann esetében széles csípőt, vastagabb combokat és kicsi melleket jelent. Ezért olyan ruhákat kerestünk, amely nem emelik ki a problémás részeket. Rafinált, de nem túl kacér ruhákban gondolkodtunk, amelyek nem túlzottan erotikusak, de mindenképpen kiemelik Mariann nőiességét. Valamint ismét figyelembe kellett vennünk, hogy a ruháknak és a cipőknek kameraképesnek kell lenniük. Hiába állna neki jól egy 12 centis sarkú cipő, a díszlet lépcsőin abban egyensúlyozni balesetveszélyes lenne.

 
Új színek
 
Az új hajszínnel új, élénkebb színek is bekerülhetnek Mariann ruhatárába. A korábbi szürke és fekete darabok mellett bátran lehet próbálkozni élénkebb, sárgásabb tónusokkal. Az eddigi nyár színtípusból a vörös haj hatására a tavasz felé mozdult el a műsorvezető, ami olyan árnyalatokat is megenged, mint a banánzöld, vagy éppen a tavaszi élénk pasztellszínek.
 
És mindehhez mit szólt Mariann?
 
„12 évig voltam szőke, és szerettem ezt a hajszínt, nehéz döntés volt pont vörösre váltani. Márk bátorítása nélkül nehezebb lett volna, talán meg sem lépem… Én még abban a stádiumban vagyok, hogy szokom az új külsőmet. De valóban igaz, hogy ez a hajszín sokat lágyít a vonásaimon, és kiemeli a szemem színét. Szerencsére a páromnak és a nővéremnek is tetszett az új Mariann.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top