Trend

Milyen a tökéletes női arc?

Sokan sokféleképpen megfogalmazták már, de mégsem tud a kérdésben mindenki egyetérteni. Van, aki szerint matematikai képlet rejti a választ, vannak, akik szépségversenyeken keresik az igazit.

Legutóbb éppen most áprilisban találták meg a legtökéletesebb arcú nőt, mégpedig egy brit tévéműsorban. Egy matematikai szépségképlet szerinti hibátlan arcot kerestek, és nyolcezer jelentkező közül számítógép segítségével választották ki Florance Colgate-et. A 18 éves diáklány arca szinte teljesen szimmetrikus, arca, szája, orra és szemei tökéletes távolságra állnak egymástól. Ha mindez még nem lenne elég, a két pupillája közti távolsága fele akkora, mint a fülei közötti távolság. A szemek és a száj közötti távolság egyharmada a hajtő és ajak közötti távolságnak.

A fiatal lány adottságaival így sem tudta hajszálpontosan „hozni” a paramétereket, mindenesetre a jelentkezők közül matematikailag ő volt a legszebb.

Florance Colgate
Florance Colgate


Svéd tökélykutatók

Pár évvel ezelőtt a svédek merültek el a tökéletes arc kutatásában, 2009 decemberében pedig elő is rukkoltak a „tökéletes arc” tanulmánnyal. Szerintük a klasszikus szépség egyik fő titka, milyen távol van egymástól a két szem. Az arc fültől fülig mért szélességének felénél mindenképp kisebbnek kell lennie a pupillák közti távolságnak. Az archossz is fontos; a szem és száj közötti távolságnak nagyobbnak kell lennie, mint az archossz harmada, mégpedig a hajszéltől az állcsúcsig mérve.

Ezen szabály mentén a két és fél évvel ezelőtti tanulmányhoz „híres” példákat is mellékeltek, akik megfeleltek a kritériumoknak. Liz Hurley, Jessica Alba és Shania Twain is átment a rostán, míg a listáról lemaradt jó pár, a világ legszexibb nőinek választásain sikert arató sztár, köztük Angelina Jolie is.

Mesterséges alkotás

Arra is tettek már kísérletet, hogy virtuálisan, több híresen szép sztárt összegyúrva hozzák létre a legszebb női arcot. Mindehhez olyan sztárok arcvonásait használták fel, mint a már említett Angelina Jolie, Kate Middleton, Keira Knightley vagy Kate Beckinsale. A kutatást végző brit cég kérdőívet töltetett ki széles körben, hogy mely hírességek mely arcrészeit tartják a legszebbnek az emberek. Az eredményeket később összesítették, majd a különböző kategóriák győzteseit (Angelina Jolie szája, Kate Middleton haja, Keira Knightley arca, Cheryl Cole szeme, Gwyneth Paltrow álla, Megan Fox szemöldöke, Kate Beckinsale orra) „összeollózva” megalkották a tökéletes női arcot. Hogy az eredmény tényleg annyira szép-e, az nagy kérdés. Mint ahogyan az is, hogy az összes többi, különböző tudósok, cégek, versenyek által rendre kikiáltott vagy megválasztott tökéletes „arc” valóban annyira lenyűgöző-e mindenki számára, hiszen mint tudjuk, a szépség valójában szubjektív.

Egy kérdőíves felmérés során arra próbáltak rájönni, kihez tartozik a legigézőbb szempár, a legszexisebb ajak és így tovább, majd ezt kombinálva jött létre a „tökéletes arc”-nak titulált fotó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top