Trend

Túlhajszolt anyuciból sugárzó díva

Morovics Bea 36 éves, és minden vágya, hogy végre kitörhessen a háziasszony-anya-feleség háromszög mindennapi mókuskerekéből. Szüksége volt egy kis megerősítésre: ő is tud még klassz csaj lenni.
Nézd meg Lakatos Márk korábbi átalakításait!

Bea határozottsága még engem is meglepett. Ahogy a szalonba lépett, szorosan, szigorúan hátrafogott hajával keménységet sugárzott, egy olyan nő benyomását keltette, akivel nem érdemes ujjat húzni. Látszott rajta, hogy az élete minden területén pontosan kézben tartja az irányítást, háziasszonyként, vállalkozó feleségként, anyaként is a topon van – csak éppen azt felejtette el, hogy ő elsősorban nő, és minden csak ezután jöhet.

A fázisok fotóiért kattints a képre
A fázisok fotóiért kattints a képre

Sötétkék farmernadrág, rózsaszín, kötött, norvég mintás pulcsi, tűzzománc nyaklánc, tipikus öltözete egy olyan nőnek, aki nem akar kitűnni a ruhájával, a biztos, átlagos megjelenésre hajt, egy a lényeg: csak ne beszéljenek róla. Amikor elkezdtem Beával beszélgetni, rögtön a túlsúlya jött szóba, elmondta, mennyire utál tükörbe nézni, nincs kibékülve szinte semmivel. Pedig jobban megnézve egy gyönyörű barna szemű, meleg tónusú ősz típus, az a fajta nő, akinek szinte minden szín jól áll. Az alkata bár erős, mégis formás és nőies.

Nagy Viktor mesterfodrásszal egy csokibarna hajszínt álmodtunk neki, és az eddigi formátlan frizura helyett egy bobfazont, kicsit glamourosabb, könnyedebb szárítással. Fontos volt, hogy fénytelen haja kapjon egy meleg csillogást, ami a szeme élénkségét még jobban kiemeli.

A sminkrészlegen a Clinique mestereinek bőranalízisét követően tág pórusú, T zónában zsírosodó, kombinált, vízhiányos bőrére Pore Minimizer szérumot adtunk. Bea bőre zsírosodásra hajló, éppen ezért egy olajmentes hidratáló krémet kapott, ami a kollagéntermelést serkenti, antioxidánsokban gazdag. A környezeti káros hatások okozták a pigmentfoltokat, elszíneződéseket az arcán, amire egy matt fedésű Anti Blemish Makeup alapozó került, majd egy matt fedésű Stay Matte púderrel fixáltuk, végül egy bronzos-barnás pirosítóval fokoztuk a hatást. A szemét arany-mogyoró-fekete árnyalataival satíroztuk. Mivel sötét haja van és sötét szeme, jól állt neki az intenzívebb kontúr.

 

Túlhajszolt anyuciból sugárzó díva

Bea évszak-kategorizálás szerint egy sötét – kicsit télbe hajló ősz típus –, aminek jellemzői a sötétebb színek, épp ezért az arany, rozsda, olívazöld vagy fekete állnak jól neki. Fekete ruhánál javasolt élénkebbé tenni a sminket, ami az ősz nőknél alapszabály, és ilyenkor egy fekete ruhában is igéző, élénk maradhat az arc. A fekete ruhához fontos, hogy egy-egy színt mindig válasszunk kiegészítőként, ami az egységes feketeséget megbontja és feldobja – Bea esetében ezért választottunk élénk bordó és púderszínű kiegészítőket. Gyönyörű, formás lábai remekül mutattak a térd fölötti ruhákban, megígérte: ezentúl nem fogja eldugni őket.

A nap végére a kemény, határozott, mindig mindent kontrolláló, túlhajszolt anyuka egy vidám, trécselő, felszabadult, igazi csajszivá vált.

1. szett:
Lauren Vidal fekete ruha (lyukas ujjas)
Lauren Vidal nyaklánc
Triumph alakformáló body
Calzedonia fekete, nem átlátszó harisnya
Bizanc cipő

2. szett ruha:
Lauren Vidal ruha
Mango kiegészítők
Triumph hasleszorító fehérnemű
Calzedonia harisnya
Mango cipő


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top