Mindent megváltoztatott a Megasztár

Egyikük bőbeszédű, a másik alig mond valamit, mást váltott ki belőlük az elmúlt fél év.

Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi

– Hogy érzed magad? Izgulsz a szombai döntő miatt?

– A fellépés előtt nagyon fogok idegeskedni, de nem is baj. Az izgalom felsrenkel, remegek előtte, aztán a színpadon elmúlik. Szerintem most is ez lesz. 

–  Ráadásul neked sokkal nagyobb a felelősséged is. Nem mindenki kapja a nyakába az istenhívő Bakácstól, hogy áldott.

– Szeretnék is méltóvá válni ehhez. Még fontosabb, hogy testben-lélekben ott tudjak lenni, minden porcikámmal. Közben pedig érzem, hogy teljesül a gyerekkori álmom: ott állni az óriási színpadon, ezer ember előtt, és énekelni nekik! Azt hittem, az első döntő alkalmával fog teljesülni, de másképp lett. Most belül valami azt jelzi, a szombati döntő tekergett a vágyaimban. És már az sem érdekes, hogy megnyerem-e a Megasztárt, vagy sem. Mert az álmom válik valóra.

– Lehetek egy kicsit az ördög ügyvédje? Anyukám szokta mondani: kislányom, csak arra vigyázz, ne pipáld ki a vágyaidat.

– Nekem kicsit más a felfogásom. Szerintem álmodozni kell, nagy dolgokról, és ha a negyedét, felét, háromnegyedét elérjük, már örülhetünk. Nem lehet nekimenni úgy a világnak, hogy jajistenem, én úgysem érem el azt, amit szeretnék. Előre kell nézni! Ebből a szempontból optimista lettem.

– Miért csak lettél?

– Eddig sem voltam pesszimista, de azért akadt bennem egy tucat lemondás, kisebbségi érzés, félelem.

– Mitől féltél?

– A Megasztár előtt rosszul álltak a dolgaim. Nem tudtam főiskolára járni, pedig szeretek tanulni, nem vettek fel, és bele is törődtem, mert anyagilag sem bírtuk volna. Munkahelyem nem volt, a szüleim segítségére szorultam. Nem szeretek függeni, de annak ellenére, hogy kapartam, nem jött össze semmi. Borzasztó volt. És akkor gondoltam egyet, és jelentkeztem. Amikor megérkezett az első visszajelzés, úgy éreztem, kaptam egy segítő kezet. Most már meg kell csípnem magam néha: ez csoda vagy a valóság? Furcsa. Közel a játék vége, ezért vegyül az örömömbe egy kis szomorúság, mert vége. Pedig tudom, ha akár hatvanéves koromban kérnek, hogy meséljek el szép perceket az életemből, ez az időszak benne lesz. Nagyon hálás vagyok, hogy a közönség elfogadott, feltétel nélkül.

Varga Feri

Varga Feri

– Az előző interjúban azt mondtad, mindössze a legjobb ötven közé szerettél volna bejutni. Ehhez képest szombaton a fődíjért kell kieresztened a hangodat. Mi zajlik le ilyenkor egy emberben?

– Ami a legelején és azóta folyamatosan: csodálkozom, hogy egyáltalán eljutottam idáig. Csupán a zenekaromat szerettem volna egy kicsit nyomni, hogy bekerülhessünk a köztudatba. Hat éve vagyunk együtt, de eddig csak Miskolcon és környékén léptünk fel.

– És a Megasztár hozott valamiféle változást?

– Egyéni munka zajlik most, dalokat írunk folyamatosan. Ezenkívül a zenekar két tagja itt dolgozik Budapesten, velük szoktam összeülni. Dolgozunk, agyalunk, zenéket írunk. Ebben támogatott a Megasztár. Ez a műsor, hála az égnek, nem igazi valóságshow: a stábban nagyon kedvesek voltak, szabadon engedtek, mindenki mehetett, amerre akart. A bezártságot nem is bírtam volna ki. Most is sokat aludtam a gitárosunknál, éjszaka tudtunk dolgozni.

– A lapokban olvashattuk: két gyermek büszke édesapja vagy. Ebben a feszített tempóban, amit most diktál neked az élet, jut rájuk elég időd?

– Nem szeretnék a családomról beszélni.

– A könnyekről sem, amelyeket saját, régebbi állításod szerint értük ejtettél nagy nyilvánosság előtt?

– Nem.

– Erre a fotózással egybekötött beszélgetésre Balássy Betti, a Megasztár vokalistája kísért el. Csókkal búcsúztatok…

Az interjú folytatását megtalálod a 20. heti Maximában!