Trend

A ‘szent’ helyek

Aki ellátogat a Stonehenge-hez, a gizehi piramisokhoz, a Morijah-hegyre Jeruzsálemben, vagy felkapaszkodik a Mózes-hegyre a Sinai-félszigeten, rögtön érzi, vallásától és hitétõl függetlenül, hogy különleges helyen jár, ahol "a menny összeér a földdel".

Hogyan hatnak az emberre a különleges energiájú helyek?





Ahogy a Föld energiavonalai párhuzamba állíthatóak az emberi meridiánokkal, az energiapontok az ember akupunktúrás pontjaival, úgy igaz az is, hogy az embert és a Földet egyaránt egy elektromágneses jellegű erőtér, az aura veszi körül. Betegségeink, sőt lelki kibillentségeink is előbb megmutatkoznak az aurában, mint a testen, hideg pontok, szakadások, foltok formájában. Ezek a szakadások hasonlítanak ahhoz, mint amikor egy finom kábelhálózatban zárlatok és szakadások keletkeznek – az információátvitel hiányos lesz, az öngyógyító mechanizmusok hiányosan fognak működni, ezért előbb-utóbb elváltozások jelentkeznek a testen is. A “szent helyek”, energiapontok segítenek ezeket a szakadásokat újra összeforrasztani, vagyis beindítani az öngyógyulás folyamatát, ha ez szükséges, és ezáltal energikusabbak, önbizalommal teltebbek is vagyunk, mintha ezer szakadáson, lyukon szökne az életenergiánk…


Az emberi energia és a Föld energiájának kölcsönhatása

A Föld bolygónak vasmagja van, amely olvadt kőzetrétegben úszik, tehát mozgásban van. Ez elektromágneses tér keletkezését okozza, amelynek erővonalai a Föld felszínére kivetülnek. Vagyis ez a mágnesesség nem egyenletes, hanem vonalszerű elrendezésű. Ezeket a vonalakat a kínaiak az ember energiacsatornáihoz, meridiánjaihoz hasonlították. Az ember meridiánjain vannak kiemelt pontok, amelyek masszírozásával (akupresszúra), illetve melegítésével (moxa), vagy tűt szúrva bele (akupunktúra) gyógyító hatást lehet elérni. A Föld hasonló energiacsatornáin is vannak ilyen kiemelt energiapontok, amelyekre ősidők óta gyógyító, vagy spirituális jelentőségű központokat építettek. Ez a kettő régen nem vált el egymástól: a kegyhelyekre, templomokba testileg-lelkileg gyógyulni is jártak az emberek. Ezek a gyógyító helyek tehát a föld akupunktúra-pontjai. Az ember és a Föld bolygó folyamatos kölcsönhatásban van. Vagyis, ha az ember eltölt egy időt egy bizonyos helyen, az hatni fog rá. Némelyik hely betegítő hatású, érezhetően lehúzza az energiát, fáradtnak és szétszórtnak érezzük itt magunkat és menekülünk innen. Más helyeken feltöltődünk és jól érezzük magunkat. Ezt mindenki azonnal, ösztönösen érzi, némi gyakorlással tudatossá is lehet tenni a különféle energiák érzékelését.


Energiapontok és az élővilág





Honnan lehet a különleges energiájú helyeket felismerni? A növényzet nagyon sokat elárul. Ahol a növény szenved, ott az embernek sincs jó dolga. Kerülendők például az olyan helyek, ahol a fák törzsét daganatok csúfítják. Hírhedtek az úgynevezett „rákos házak”, ahol az ugyanolyan fekvésű, egymás feletti lakásokban egymás után több lakó is megbetegszik – ugyanabban a betegségben… Ahol viszont a növényzet virul, ott az ember is egészséges lesz. Aggasztó, hogy egyes modern vasbeton- és acélszerkezetes épületben nem élnek meg a szobanövények. A növényzetet, mint jelzést ősidők óta figyelik az emberek a letelepedőhely kiválasztásához. Ugyanígy az állatok viselkedése is árulkodó: madárfészek, egészséges vadon élő állatok jelenléte jó jel. A fák, mivel évtizedekig – olykor évszázadokig – egy helyben állnak, különösen megbízható jelei a helyben található energiáknak. A szabályos körben növő egészséges fák, amelyek láthatóan mintha őriznének valamit, gyakran ilyen „szent helyek”, energiapontok. Ezeket elődeink „boszorkánykörnek” nevezték, a fákat különösen nagyra becsülő kelták ilyen helyeken tartották a szertartásaikat. Az ilyen körökben bújik ki a felszínre a jóságos sárkány a kínaiak hite szerint.


A „sárkányösvények” hagyománya Magyarországon





Magyarországon is sokféle hagyomány kapcsolódik a „mágikus helyekhez”. Ezek sokszor a kereszténység előtti korok emlékei. Ma is találunk a térképen „szentkút”, „pogánykő”, „tündérszikla” nevű helyeket. A Mária-kegyhelyek és zarándokhelyek sokszor ilyen ősi gyógyító erejű szent helyeken alakultak ki. Számos régi templomunk építésénél még élt az ősi tudás: a kínaiakhoz hasonlóan itt is energiavonalakon, gyógyító pontokon jelölték ki a templom helyét, mégpedig úgy, hogy az oltár jusson a kiemelt pontra. Ilyen helyen épült például a tihanyi apátsági templom. Ez később feledésbe merült és a városiasodással sokszor oda építették a templomot, ahol „jól mutat”, a reneszánsz korától már a tájolással sem törődve. A különbség belépve egy ilyen templomba azonnal érezhető. A különleges energiájú helyeket régen a „tudós emberek”, „látók” keresték meg egy szál pálcával. Az egyszerű eljárást ércek, elásott kincs, bővizű kút helyének megkeresésére is használták a parasztemberek, és használják ma is, olykor dacolva a szkeptikus közvéleménnyel. Maga Szent László király – a legenda szerint – így fakasztott forrást pálcaütéssel (valójában inkább megtalálta a kezében tartott pálcával). A „tudománytalan” módszer ma ismét terjed – hiszen ezzel Nicola Tesla, Einstein, Faraday, Goethe is kísérletezett, és ma már ez egyre kevésbé számít „babonás boszorkányságnak”. A sárkányösvényeket Magyarországon Szent György vonalnak nevezik – ami Kínában sárkány, az itt sárkányölő… sok Szent Györgyről elnevezett templom, település közelében gyakoriak az ilyen szent helyek.

“Szent hely” a szentbékállai kőtenger, a tápió-szentmártoni Attila-domb, a Hegyestű a Balaton-felvidéken, Dobogókő és számos pont a Pilisben. Valamennyi hely a „sárkány ösvényén” található. A Mária-kegyhelyek és zarándokhelyek (pl. a Hideglelőskereszt a Pilisben) csodálatos gyógyító hatásába a hit mellett közrejátszik a hely energiaharmonizáló ereje is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top