Csillaghullás

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Bizonyára mindenki látott már „hullócsillagot", és azt is tudja, hogy valójában ilyenkor nem a csillagok „haláláról" van szó. Most különösen érdemes figyelni az égboltot, mert augusztus 8. és 13. között az évenként visszatérõ Perseida-meteorraj közelíti meg bolygónkat.
Hullócsillagok

A parádés égi tűzijátékot általában igen apró – gyakran csupán gombostűfejnyi – meteordarabkáknak köszönhetjük. Ezek a kisebb-nagyobb testecskék különböző égitestek anyagai, amik az űrben keringenek. A meteorjelenséget a légkörbe belépő test idézi elő, ahogy a légköri súrlódás hatására lefékeződik, felmelegszik, mozgási energiáját hő-, és fénysugárzás formájában adja le. Elégve a légkörben maga mögött ionizált levegőcsíkot hagy, ami csak percek múlva oszlik szét. A meteorok felvillanása kb. 120 km-es magasságban történik, s legtöbbjük 70 km-es magasságban elporlad. Figyelemreméltó, hogy már egy milligramm tömegű meteor is szabad szemmel látható nyomot hagy az égen. Bolygónkra egy nap alatt több ezer tonna meteoranyag hullik. A nagyobb meteorok a légkörben igen nagy fénnyel égnek el, ilyenkor tűzgömbről beszélünk. Azok a nagy meteorok, amik nem tudnak elégni a légkörben, leeshetnek a felszínre. Ezeket meteoritoknak nevezzük.
Évente néhány ezer darab pottyan le belőlük.


Meteoritok

A legnagyobb meteorit a Délnyugat-Afrikában található Hoba-meteorit, ami főleg vasból áll, és súlya meghaladja a 70 000 kg-ot. Ritkán hatalmas meteorok is érkeznek a Földre, s ilyenkor becsapódási kráter keletkezik. Ilyen például a kanadai Chubb-kráter, melynek átmérője 3500 méter, mélysége 190 méter. Az ilyen becsapódások veszélyesek is lehetnek, sőt annak idején a dinoszauruszok is egy hatalmas meteorit-becsapódás következményeként pusztultak ki. A tunguszkai meteorit, ami Szibériában 1908. júniusában zuhant le, hatalmas pusztítást végzett; kb. 1200 négyzetméter erdőt tarolt le, s sok kilométerrel arrébb is érezni lehetett a lökéshullámot.


Üstökösök

A legérdekesebb, hogy amikor egy üstökös a Nap közelébe ér, központi csillagunk melegétől és napszelétől anyag távozik felszínéről. (Ezt látjuk az üstökös csóvájának) Ez az anyag – mivel kezdetben ugyanolyan sebességgel rendelkezik, mint az üstökös –, a pályájára áll, vagyis ugyanúgy fog keringeni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy míg az üstökös a Nap körüli ellipszispályán kering, kicsit lemaradva követi őt a leszakadozott üstökösanyag, de ezt csak akkor észleljük, amikor az üstökös elég közel kerül hozzánk ahhoz, hogy ez a visszamaradó „törmelék" belépjen Földünk légterébe, ahol elégve „csíkot" húz az égen. Ezeket az anyagtömörüléseket meteorrajoknak nevezzük. Ha az üstökös a folyamatos anyagvesztés miatt szétesik, és az üstökösanyag a volt üstököspálya mentén egyenletesen oszlik el, akkor szabályos visszatérésű meteorrajról beszélünk, amivel a Föld minden évben találkozik.

A meteorrajokat a szerint a csillagkép szerint nevezik el, ahonnan a fényjelenséget kiindulni látjuk. Tehát, ha például augusztus 11-e körül nagyszámú „hullócsillagot" látunk, megfigyelhetjük, hogy kiindulási pontjuk egybe esik. Ezt a meteorrajt Perseidáknak nevezzük, mivel a Perseus csillagképben található a kisugárzási pont.

Néhány évente visszatérő meteorraj:
január 3. Bootidák (Ökörhajcsár csillagkép) eredete ismeretlen
március 1-május 10 Virginidák (Szűz csillagkép) valószínűleg kisbolygók anyaga
július 20-augusztus 10. Perseidák (Perseus csillagkép) 1862. évi üstökös maradványa
október 11-30. Orionidák (Kaszás csillagkép) Halley-üstökös
december 5-19 Geminidák (Ikrek csillagkép) valószínűleg kisbolygók anyaga
Olvass tovább

Hozzászólások