Trend

Mérlegen a hinta

Találó név: mérleghinta. Aki ráül, megtudja nehezebb-e <br>a másiknál. Ha nekilátsz, hogy saját kezûleg készítsd el a kerti szórakozóeszközt, megtudhatod, meddig jutottál a barkácsolás tudományának elsajátításában. Középhaladóknak ajánljuk!

Mérleghinta a gyereknek

Egy libikóka elkészítése egyszerű dolognak látszik, ám ahhoz, hogy több évig használni lehessen szükséges egy kevés fa- és fémipari ismeret, sőt egy kis betonozást sem úszhatunk meg.

  • Első lépésben a hinta „nyelvét” készítjük el. Egy

    4 méter hosszú pallót simára gyalulunk, majd a két végét piskótaformára alakítjuk, ez lesz az ülőke.
  • Kapaszkodónak egy darab csövet „U” alakúra hajlítunk, a végeit elkalapáljuk és a pallóhoz csavarozzuk.
  • Tengelynek megfelel egy darab cső, melyet a palló közepére csőbilinccsel rögzítünk.
  • A tartószerkezethez két faoszlopot – a palló szélességének megfelelően, de legalább fél méterre egymástól – a földbe süllyesztünk, és betonba ágyazzuk.
  • Az oszlopok tetejére egy – a tengely átmérőjének megfelelő „U” alakú hornyot vágunk.
  • Miután a horonyba illesztettük a „mérleg nyelvét”, az oszlop tetejére acéllemezt csavarozunk
  • Utolsóként az éleket, sarkokat lecsiszoljuk, a kiálló fémrészeket a fáig visszavágjuk, hogy a gyerekek játék közben nehogy beleakadjanak.
  • Ha pedig ezzel is készen vagyunk, már csak az anyagok konzerválása van hátra, amit vidám színű festékkel, esetleg fapáccal végezhetünk el.

    Itt található a mérleghinta alaprajza

  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top