nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fejléc kép

Köszönöm, hogy te voltál a nagymamám!

"Emlékeimben most utána kutatok: apró rezdüléseket, illatokat és hangokat keresek, emlékezni akarok, és visszamenni oda, ahol elvárások és szigor nélkül voltam pont úgy tökéletes, ahogy a jóisten megalkotott" – nagymamámra gondolok.
Czvitkovits Judit
Czvitkovits Judit

Nagyszüleim falusi házikója mind a mai napig áll, vastag falai, öreg bútorai, poros könyvei még őrzik annak a két embernek az emlékét, akiknek meseszerű gyerekkoromat köszönhetem. Nagyszüleimtől túl korán kellett elbúcsúznom, de akárhányszor beteszem a házba a lábam, megelevenedik a múlt, a két apró ember pedig újra a konyhaajtóban öleli egymást.

Tőled tanultam

Ők vannak ott az első lélegzetvételünknél, vigyázzák az első léptünket és az összes többit is a háttérből, amíg csak élnek. Közben bölcsen, szinte észrevétlenül pakolják a felbecsülhetetlen értékű útravalót a hátizsákunkba. Az anyai tanácsok igazi kincsek, melyek elkísérnek minket egy életen át. Nem lehetünk elég hálásak értük!

És nektek mit tanított az anyukátok?

Írjátok meg a toledtanultam@centralmediacsoport.hu e-mail-címre a legfontosabb intelmet, amelyet valaha tőle kaptatok! A legjobb mondatokat az NLCafé szerkesztőségi zsűrije fogja kiválasztani, és majd ti szavazhatjátok meg, melyik a tíz legjobb anyai tanács. A tíz nyertes mondat beküldői NLCafé-s ajándékcsomagot kapnak

 

Magam előtt látom Ella mamát, aki mindig virágos ruhájában, maszatos köténnyel, fakanállal közelít felém, amiről lassú, gőzölgő cseppekben siet lefele a vaníliás krém. Sürget, kóstoljam meg, mielőtt lecsöppen. Tudom, hogy tudja, ezúttal is mennyei lesz az íz, vastag szemüvege mögül, megfeszült szeplős orrával mégis izgatottan fürkészi arcomat, várja az őszinte ítéletem. Nem szavakat akar, hanem arcom átváltozását. Persze beleszédülök a vaníliába, még a szememet is behunyom, ő boldog, pördül egyet, és siet vissza tenyérnyi konyhájába.

Emlékeimben most utána kutatok: apró rezdüléseket, illatokat és hangokat keresek, emlékezni akarok és visszamenni oda,
– ahol minden biztonságos, felhőtlen és csibész volt,
– ahol egy aprócska, erős asszony volt a karmester, aki orvosi spatulával és tejfölösdobozban készítette a vaníliás fagylaltot,
– ahol a falak virágos tapétába borultak, és plafonig érő könyvespolcok tartották a tetőt,
– ahol százéves diófa adta az árnyékot, és a drótszőrű Buksi védte a házat,
– ahol esténként összekulcsolt kézzel az ágy mellett térdeltem, és az angyalokkal beszélgettem,
– ahol hatalmas, tollal tömött dunyhák hozták az álmot,
– ahol megtanultam tökéletesre gyúrni és nyújtani a tésztát,
– ahol picit mindig oda kellett égetni minden ételt, mert nagypapám a ropogósat szerette,
– ahol nagymamám esténként a verandán tanítgatta a hímzés, a horgolás és a kötés alapjait,
– ahol közösen forraltuk a szomszédasszonytól vásárolt tejet,
– ahol megtanultam, hogyan oszt, szoroz és tervez egy okos háziasszony,
– ahol elleshettem, mivel ápolja és tisztogatja hibátlan hófehér bőrét egy gyönyörű nő,
– ahol megtanultam, ki az a Victor Hugo, Orwell és Marquez,
– ahol megértettem, miért kell egy nőbe a tartás és a büszkeség,
– ahol két ember szerelmének, összetartozásának, hűségének szemtanúja lehettem,
– ahol megleshettem, hogyan bánik egy igazi férfi a nővel,
– ahol a jóság, a segítségnyújtás, a tisztelet és tanulás vágya mindent átitatott,
– ahol elvárások és szigor nélkül voltam pont úgy tökéletes, ahogy a jóisten megalkotott,
– ahol nem kellett megfelelni, szorongani, füllenteni, az egyenes szó volt az egyetlen járható út,
– ahol sörétes puskával és csúzlival riasztottuk a seregélyeket a fáról,
– ahol tyúkok adták a tojást, fák a lekvárt, föld a borsót,
– ahol együtt ültettük és gondoztuk a virágokat, hogy a lelkünket gyógyítsák,
– ahol megtanultam, mire való a satupad és a metszőolló,
– ahol darázs volt a tészta, és resztelt a máj,
– ahol mindenkinek volt külön bögréje, amiből sokkal finomabb volt a forró, mézes tej,
– ahol gyógynövényes tea volt a varázsital, és aszalt meggy a vitamin,
– ahol esténként cipelni kellett a szenes vödröt, hogy ne fázzunk,
– ahol néha megesett, hogy mázas lavór volt a fürdőkád,
– ahol még szappanból készült a borotvahab,
– ahol nemcsak a pince, de a padlás is ezer kincset rejtett,
– ahol monogram volt a párnában, és hímzett gallér a ruhákon,
– ahol megtanultam, búsulni mit sem ér, de a nevetés mindenen átsegít,
– ahol mindennap figyelmeztettek, a világ gonosz is tud lenni, de aki okos és erős, annak nem járhatnak túl az eszén,
– ahol örökre belém vésődött, mint jelent a test-vér, a család,
– ahol megtanultam, mint jelent örülni és hálásnak lenni az életemért,
– ahol azt érezhettem, hogy az unoka egy kincs, a legszebb dolog a földön.

Köszönöm neked, Ella mama!

Olvass tovább

{PostTitle}