Pilótakisasszony nyerte a gyorsasági versenyt!

Steinschneider Lilly a pilótakisasszony, aki megvalósította az álmát

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
1913. augusztus 20-án tömegek zarándokoltak el a rákosmezei lovassági gyakorlópálya területén létrehozott repülőtérre, hogy megtekintsék a Szent István-napi repülőversenyt. A nézőközönség vasúti kocsik tetején ülve kémlelte az eget.
Pilótakisasszony nyerte a gyorsasági versenyt!

Négy év telt el azóta, hogy a La Manche csatornát átrepülő Louis Blériot légi bemutatót tartott a budapestieknek, s már nemzetközi repülős napot is rendeztek a magyar fővárosban, ám ezúttal a hazai aviátorok legnagyobb szabású versenyére került sor. A program hat számból állt, de mindenki a magassági és gyorsasági bemutatókra volt kíváncsi. A magassági versenyt Wittmann Viktor nyerte: 1220 méternyi magasra emelkedett a gépével. Ennél magasabbra is szálltak már akkoriban az aeroplánok, ám az esélyesnek tartott Székely Mihály aznap hatszáz méternyi magasságból lezuhant. Az első hazai repülőgépszerencsétlenség sérültje súlyos töréseket szenvedett, mentővel kellett elszállítani. A balesetről minden másnapi lap beszámolt. Akárcsak a gyorsasági verseny szokatlan befejezéséről. A menetet szoros versenyben megnyerő 100 lóerős Etrich Taube repülőgép leszállás közben egy homokbuckának ütközött, és darabokra tört. Pilótája a közönség ovációja mellett, kicsit szédelegve, de sértetlenül mászott ki a roncsból. Az új magyar gyorsasági repülőbajnok alig egy éve emelkedett először a levegőbe, s mindössze 22 éves volt. Két másik versenyszámban második helyezést ért el. Mégsem a szerencsés baleset vagy a pilóta többi eredménye érdekelte elsősorban a sajtót, hanem az, hogy „Pilótakisasszony nyerte a gyorsasági versenyt!”

Steinschneider Lilly, Magyarország első női pilótája három éve készült erre a győzelemre, és senki nem hitte, hogy képes lesz megvalósítani az álmát. Győzelme után még alig egy évet repülhetett. Szerette volna pilótaként képviselni a hazáját békében és háborúban egyaránt, többé azonban nem engedték gépre szállni. Pedig ő 83 évesen sem akart mást, mint repülőt vezetni.

Steinschneider Ilka néven született 1891-ben Budapesten, de családjában mindenki csak Lilinek hívta. Édesapja, Steinschneider Bernát ágyneműkereskedőként kezdte, s néhány évtized alatt jól menő paplangyárat és bútorüzemet hozott létre. A zsidó származású família a császári udvar ágyneműbeszállítója lett, mintaboltjukat Pesten járva Sissi császárné is felkereste. Jutott rá pénz, hogy a gyerekek a legjobb oktatásban részesüljenek: Frigyes zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, Margit és Lili pedig művelt, nyelveket beszélő lányként várták a báli szezont Damjanich utcai nagypolgári lakásukban. Minden az elvárásoknak és az etikettnek megfelelően alakult volna, ha Lili kisasszonyt rabul nem ejti egy új találmány, amitől minden tisztességes polgár óvta a gyermekét: a repülőgép.

Talán már az újságban olvasott az 1900-as évek első évtizedének aviatikai sikereiről: a motoros géppel először levegőbe emelkedő Wright fivérekről, az Eiffel-tornyot körülrepülő Santos Dumontról, vagy a La Manche csatornát átrepülő Louis Blériot-ról, akinek budapesti légi bemutatója után minden magyar fiatalember repülőlázban égett. És egy fiatal lány is: Steinschneider Lili, aki minden bizonnyal szintén ott tolongott a tömegben. Igazi példaképe azonban nem Blériot volt, hanem az első női aviátorok. Akkoriban emelkedett a levegőbe a világ első női pilótája, a francia Therese Peltier, akit hamarosan követett Paymonde de Laroche, az első nő, aki hivatalosan is megszerezte a repülési engedélyt. A szegény családból származó színésznő, akit a sajtó arisztokratikus neve miatt tévesen bárónőnek titulált, 1910-ben, 24 éves korában kapta meg a Nemzetközi Légügyi Szövetség által kiállított jogosítványt. Nem sokkal ezután őt is Magyarországra várták az 1910 júniusában megrendezett Budapesti Nemzetközi Repülőversenyre.

Az aviatikai meetingnek is nevezett versenyt az egykori Felsőrákosi Lovassági Gyakorlótéren, a mai Örs vezér tér helyén rendezték. A hadügyminiszter azzal a kikötéssel adta át a területet a Magyar Aero Clubnak, hogy ott csak napfelkelte előtt és késő délután szállhatnak fel és le a repülők, hogy a számításai szerint nyilvánvalóan lezuhanó gépek ne találjanak nagyobb tömegre hullani az utcákon. A veszély, ami nem volt teljesen alaptalan, egyáltalán nem érdekelte a repülés lázában égő fővárosiakat: lovas kocsin, kerékpárral és automobilokon tódultak a verseny helyszínére.

Steinschneider Lilly (Fotó: Ullstein Bild/Getty Images)
Steinschneider Lilly (Fotó: Ullstein Bild/Getty Images)

A 13 napig tartó rendezvényre kilenc országból harminc pilóta érkezett. A kilenc rajthoz álló magyar aviátor nem szerepelt túl jól, a versenyeket a gyakorlottabb külföldi pilóták nyerték, köztük Laroche „bárónő”. A jelen lévő Jászai Mari őt „ikarosi gyermeknek” nevezte az eseményről beszámoló levélben, akit a „hajlam és a vágyakozás vitt a felhők közelébe”. Valami hasonlót érezhetett a tömegben nyakát nyújtogató, apró termetű Steinschneider Lili is, aki eldöntötte, hogy a legközelebbi versenyen már ő is versenyzőként vesz részt.

Erre lényegében semmi esélye nem volt. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a nőknek egyetlen lehetőségük volt, hogy a levegőbe emelkedjenek: ha azt légi ballasztként tették. Bizonyos repülési manővereknél ugyanis feltétel volt második személy szállítása is, s ehhez vállalkozó kedvű, könnyű testalkatú utasokat kerestek az aviátorok. A filigrán alkatú, törékeny magyar lány egy ilyen felhívásra jelentkezett, s ennek köszönhetően szállhatott fel először a levegőbe. Egy távolsági rekordkísérlet résztvevője lett, egy osztrák pilóta utasaként 168 kilométeres utat tett meg, amelyet több másik, hasonló utazás követett. Eközben egyetlen percre sem tett le róla, hogy maga is megszerezze a pilótaigazolványt. Ez addig összesen három honfitársának sikerült: Székely Mihálynak, aki először repült át Ausztriából Budapestre, az erdélyi aviatikát meghonosító gróf Teleky Tibornak, és a fiumei születésű Prodam Guidónak. Az sem javította a fiatal lány esélyeit, hogy a lapok megírták: példaképe, Raymonde de Laroche Németországban lezuhant a gépével, és majdnem belehalt a sérüléseibe. Így aztán a gazdag paplangyáros lányának hiába volt elegendő anyagi háttere a légi tanulmányokhoz és a vizsgákhoz, Rákosmezőn nem engedélyezték számára a pilótaleckéket. Steinschneider Lili nem adta fel álmát, elutazott az ausztriai Bécsújhelyre, ahol jelentkezett az ottani pilótaiskolába.

A tanfolyamon Karl Illner, a korszak híres osztrák repülője volt az oktatója, aki egyben a magassági világrekordot is tartotta. A vizsgára 1912. augusztus 15-én került sor, s a különleges eseményt megtekintette Emil Uzelac, az osztrák-magyar katonai léghajózás parancsnoka is. A sikeres vizsgát követően az első magyar pilótakisasszony magkapta az igazolványát, amelyben nevét németesen Lillynek írták, s innentől kedve így használta ő is. Bár nemzetközi összesítés nincsen, minden bizonnyal egyike lett a világ első 10-15 női pilótájának. Első utasa maga Uzelac ezredes volt, akit rögtön a vizsga után felvitt a levegőbe. A korabeli sajtó beszámolója alapján mindent elsajátított oktatójától, ugyanis egészen 1800 méterig repült fel utasával. Ez különleges eredménynek számított, mert az első magyar magassági rekordot csak egy évvel később állították fel – 1700 méteren. A frissen vizsgázott pilótakisasszony azonnal benevezett a Magyar Aviatikai Szövetség augusztus 20-ra meghirdetett repülőversenyére. A közönség kíváncsian várta, hogy egy nőt lásson a levegőbe emelkedni. Steinschneider Lilly tervei azonban meghiúsultak: gépét, amin Bécsújhelyen letette a pilótavizsgát, nem tudták időben Budapestre szállítani, így hazai bemutatkozó repülése elmaradt. Legfeljebb azt tanulmányozhatta, milyen nehéz letenni a gépeket a reptérnek nem igazán alkalmas homokbuckás területén, ahol gyakran törtek össze a landoló aeroplánok.

 

Nem kellett sokáig várnia. 1912 októberében a kolozsvári Aviatikai Rt. repülőnapot rendezett Nagyváradon, ahol már ő is rajthoz állhatott. Kétezer fős tömeg nézte, ahogy Steinschneider Lilly első nyilvános bemutatóján a levegőbe emelkedett, ott izgult közöttük osztrák mestere, Karl Illner is. Több mint fél órát töltött a levegőben, és számos bravúrt is bemutatott az ámuló váradiaknak. Minden probléma nélkül tette le a gépét, s amikor kiszállt, rajongói a vállukra vették, úgy vitték a hangárakhoz. Az aznapi bemutató másik sztárja Lányi Antal hadnagy volt, aki repülési rekordot állított fel Debrecen és Nagyvárad között. A két pilóta korábban is ismerte egymást a rákosmezei reptérről, de úgy sejthető, hogy a váradiak lelkesedése aznap rájuk is átragadt: egymásba szerettek. Lányi ismert repülős volt, a Magyar Géprepülők Szövetségének alapító tagja. A fiatal tisztet két évvel korábban hadgyakorlat közben súlyos sérülés érte, és lábadozása alatt kezdett foglalkozni az aviatikával. Neki nem volt gazdag édesapja, ezért saját maga építette gépeit. Országos hírnevét annak köszönhette, hogy 1911-ben elsőként repülte át a Balatont. Ettől kezdve a repülésben kiváló reklámlehetőséget látó Est lapcsoport támogatta, még aeroplánjának motorját is ők vásárolták.

Steinschneider Lilly és Lányi Antal innentől, ha csak tehették, együtt vettek részt a különböző légi bemutatókon. Így például az 1913-ban Bécs mellett megrendezett, világbajnokságnak számító II. Nemzetközi Repülőhéten, ahol maga Ferenc József is megtekinthette, ahogy a magyar pilótanő egy másik hölggyel, a francia Madame Palliers-vel is eredményesen mérkőzik meg. Ezután került sor a Szent István-napi versenyre Budapesten, ahol Steinschneider pilótakisasszony gyorsasági bajnok lett, és Lányi hadnagy úr is jó helyezést szerzett. A verseny után a lány azonnal ajánlatot kapott egy osztrák aviatikai cégtől, akik állandó munkát ajánlottak neki. Az ambiciózus pilótanő és a Motor-Luftfahrzeug GmbH elképzelései azonban, úgy tűnik, nem találkoztak, mert a következő év tavaszán az osztrák cégvezető a következő szövegű felmondólevelet küldte: „Mai beszélgetésünkből ismét kitűnik számomra, hogy Önnek nem szív ügye, hogy társaságom szolgálatában dolgozzon, hanem inkább repülne, ami természetesen érthető. Sajnos a legutóbbi események után még kevésbé tudom Önnek ezen kívánságát teljesíteni (…)” Hogy mi lehetett a legutóbbi esemény, ma már nem tudható, de 1914 elején Steinschneider Lilly joggal érezhette úgy, hogy ígéretes repülőkarrier áll előtte. Aztán kitört a világháború.

Forrás: iho.hu
Forrás: iho.hu

Lányi Antalt repülőgépével együtt vezényelték szolgálatra, az UFAG Repülőgép-gyár berepülő pilótája lett. Steinschneider Lilly is úgy érezte, speciális tudásával nagy szolgálatot tehet a hazájának, és jelentkezett hadi pilótának. Természetesen elutasították, nők nemhogy repülősként, de irodistaként sem teljesíthettek szolgálatot a hadseregben. Persze ezután sem adta fel: felkereste édesapja ismerősét, az ugyancsak zsidó származású báró Hazay Samu hadügyminisztert, akit igyekezett meggyőzni arról, hogy luxus lenne lemondani az új fegyvernem legfelkészültebb ismerőjéről. A miniszter egyáltalán nem gondolta, hogy a repülőknek bármilyen érdemi szerepe lesz majd a hadviselésben, és ő is eltanácsolta a lelkes pilótakisasszonyt. (A front túloldalán ugyanígy járt Laroche „bárónő” is, aki szintén jelentkezett a francia légierőhöz, de neme miatt elutasították.) Steinschneider Lilly végül ápolónőként szolgálhatta a hazáját a világháborúban. Ám ezt is csak rövid ideig tehette.

Úgy tűnik, édesapjának ezen a ponton lett elege a repülőversenyekből, a reptéri románcból és a hadseregbe jelentkező lányából, aki 23 évesen igencsak eladósorba tartozott már. Lillyt hazaparancsolták, és hamarosan kérő is érkezett a házhoz: gróf Johannes Evangelist Virgilio Coudenhove-Kalergi von Ronspergheim. A fiatalember apja előkelő osztrák-magyar diplomata volt, aki nemcsak antiszemita nézeteiről volt híres, hanem arról is, hogy 16 nyelven beszélt, s ezek közül nem a magyar volt a legegzotikusabb. A diplomata Tokióban feleségül vette az ősi japán szamurájcsaládból származó Mitsuko Aoyamát, aki két fiút szült neki. Egyikük, Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi a páneurópai gondolat, s így az Európai Unió létrehozásának első szorgalmazója volt, komoly ember, fivére viszont a Monarchia egyik legnagyobb különcének számított. Regényt írt a kannibalizmusról, titokzatos tornyokat épített, és feleségül kért egy nála három évvel idősebb, repülősként ismertté vált közrendű magyar zsidó lányt. Nem tudjuk, miért mondott igent Steinschneider Lilly az excentrikus osztrák-japán arisztokratának, de azt igen, hogy 1915-ben megkötött házasságuk nem volt boldognak mondható.

A család csehországi birtokára, Pobězovicébe költöztek. Az újdonsült feleségnek itt nemcsak azért nem volt módja a repkedésre, mert ezt az arisztokrata família nem nézte jó szemmel, hanem azért sem, mert a légi hadviselés általánossá válásával lassacskán mindenütt felszámolták a polgári repülést. (A harci repülés következményeivel Hazay Samu hadügyminiszter is szembesült: fia egy légi csatában halt hősi halált.) Lilly édesanyjának írt leveleiben arra panaszkodott, hogy elkerüli a gyermekáldás, és közben otthon hagyott aeroplánjáról ábrándozott. A háború után megszűnt az általa megismert aviátor-világ: a rákosmezei repülőtérről a kivonuló román csapatok minden mozdítható eszközt és gépet magukkal vittek, s hamarosan a hangárokat és a pályát is felszámolták. Lányi Antal végigharcolta a világháborút, majd a Tanácsköztársaság idején is szolgálatban maradt, s őt bízták meg a Vörös Hadsereg légierejének felügyeletével. Ezért utóbb a Magyar Aero Szövetség kizárta tagjai közül, hazáját el kellett hagynia, halálának körülményei ismeretlenek. Raymonde de Laroche 1919-ben Franciaországban halálos légi balesetet szenvedett: gépe leszálláskor a földbe csapódott. Példaképe haláláról az első magyar pilótanő minden bizonnyal értesült Csehországban.

Nincs adatunk arról, hogy Steinschneider Lilly hazalátogatott-e ezekben az években, arról azonban van, hogy 37 évesen Prágában végre világra hozta egyetlen gyermekét. Az 1927-ben született kislányt a könnyen megjegyezhető Maria Electa Thecla Elisabeth Christina Helena Sophia Coudenhove-Kalergi von Ronspergheim névre keresztelték, de a levelekből tudható, hogy édesanyja egyszerűen csak Pixie-nek szólította. A fennmaradt képeken jól látszik a kislány arcvonásain nagymamája japán eredete. De ez sem írhatta felül Lilly származását – a növekvő náci veszélyben zsidóként nem érezhette magát többé biztonságban. Pénzzé tette apjától maradt örökségét, és megvásárolta belőle azokat az antik gyémánt ékszereket, amelyeket egykor Izabella császári főhercegnő viselt az udvari bálokon. Amikor 1939-ben a németek elfoglalták Csehszlovákiát, Lilly magához vette az ékszereket, és Olaszországba költözött. A biztonsági tartalékhoz végül nem nyúlt, nagyon szerény anyagi körülmények között, sokat betegeskedve várta a jobb időket. A jobb idők azonban nem jöttek: férje, hogy a család birtokait és pozícióját mentse, 1943-ban különélési nyilatkozatot adott ki. Ezzel sem kerülhette el sorsát. A háború után a Benes-dekrétumok értelmében, mint németet megfosztották vagyonától, és internálták. Később Németországba távozott, de feleségével már soha nem állt helyre a házassága. 1960-ban formálisan is elváltak, hogy a vagyonát vesztett gróf újranősülhessen.

Steinschneider Lilly előbb Nizzában, majd Genfben élt, gyakran járt ki a repülőterekre, hogy a fel- és leszálló gépekben gyönyörködjön. Lánya 1956-ban Amerikába emigrált, ahová kalapja alatt csempészte be a család aranytartalékát jelentő egykori császári ékszereket. (Minden bizonnyal sikerült értékesítenie őket, mert a kollekció egy darabja nemrég egy Golden Globe-gálán tűnt fel egy hollywoodi színésznő nyakán.) A budapesti Közlekedési Múzeum egyik munkatársa a 60-as években az újságokat böngészve bukkant az első magyar pilótanő nevére, és megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot. Lilly a leveleket átvette, de végül az elzárkózást választotta, nem válaszolt a megkeresésére. Élete végén aztán Genfben is észrevették, hogy a korai aviatika egyik hőse a városukban él. Meghívták különböző repülős ünnepségekre, és utasként a levegőbe is felvitték. 83 éves volt, amikor a híres Concorde fedélzetén utazhatott. Akkor azt kérte a szervezőktől, hadd vezethessen még egyszer valamilyen repülő eszközt, leginkább egy helikoptert. Ezt nem engedélyezték neki. Az első magyar pilótanő két évvel később, 1975-ben halt meg Genfben. Bécsújhelyen, ahol megszerezte a repülőigazolványt, utcát neveztek el róla.

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus