Szűrd ki cikkek

“Nők vagyunk, és ha felkötjük a hajunkat, akkor is nők vagyunk” – 12 nő, egy férfias szakmából, a méhnyakrák ellen

Koncertek, fesztiválok – a látogatók bele sem gondolnak, mennyi munka kell hozzá, hogy a színpadok a helyükre kerüljenek, az előadás látványos legyen, és persze jól is szóljon. Az együttesek, zenekarok mögött dolgozó roadok világa jellemzően a férfiaké, ezért meglepő, hogy épp ebből a körből indult egy szimpatikus kezdeményezés, amely a méhnyakrák veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A magyar zenei szakma kulcsfontosságú háttéremberei rendszeresen összegyűlnek hétfőnként, mivel a roadok számára ez a “vasárnap”, amikor ki tudják pihenni az előző hétvége fáradalmait. A Road Vasárnap Brigád nevű szerveződés több egyszerű baráti társaságnál, rendszeresen szerveznek táborokat, közös airsoftozást és hasonlókat, most azonban egy társadalmi cél érdekében is síkra szálltak a színpadi szakemberek.

Miss Szeptember, azaz Hegyi Júlia Lily, a RoadVasárNaptár fotósa (Fotó: Hegyi Júlia Lily)
Miss Szeptember, azaz Hegyi Júlia Lily, a RoadVasárNaptár fotósa (Fotó: Hegyi Júlia Lily)

“A mi szakmánkra igazán nem jellemző, hogy monoton vagy unalmas. Szinte minden hétvégén más városban, de legalábbis más koncerthelyszínen vagyunk, így a mi életünk elképzelhetetlen naptár nélkül” – írják a RoadVasárNaptár megálmodói közleményükben.

A naptárat január 9-én este mutatták be a BARhole Music nevű szórakozóhelyen, ahol az érdeklődők egyből meg is vásárolhatták azt, az értékesítésből befolyt összegekkel a Road Vasárnap Brigád a Mályvavirág Alapítvány munkáját támogatja, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben informálja a nőket a méhnyakrák veszélyeiről és a megelőzés lehetőségeiről.

Roadok a méhnyakrák ellen

“Három éve dolgozunk a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért” – mondta a RoadVasárNaptár bemutatóján Dedeo Anikó, a Mályvavirág Alapítvány oktatásért felelős koordinátora. “Fontos, hogy mindenki tudja, hogy ez a betegség egy egyszerű védőoltással 100 százalékban megelőzhető. Szeretném megköszönni, hogy mi lehetünk a kedvezményezettjei ennek a kezdeményezésnek, ez óriási megtiszteltetés. És mivel nagyon sok férfit látok itt, szeretném elmondani, hogy milyen fontos, hogy ők is tudják, a méhnyakrák kialakulásáért a HPV vírus felelős.”

Prohászka Csilla hangtechnikus,
Prohászka Csilla hangtechnikus, “Miss Október” (Fotó: Hegyi Júlia Lily)

“Nyáron meséltem Lilynek, hogy azt álmodtam, csináltunk egy naptárt a szakma női képviselőiből, amit ő fotózott” – mondta szintén a bemutatón Prohászka Csilla hangtechnikus, a naptár “Miss Októbere”. “Megemlítettük Bygyónak (Ondecs István, a Road Vasárnap Brigád egyik alapítója – a szerk.), aki nagyon örült az ötletnek. Összegyűlt a 12 lány, megbeszéltük a dolgot és két hónap alatt össze is jött a naptár. Szerettük volna megmutatni, hogy nők vagyunk, és ha felkötjük a hajunkat, akkor is nők vagyunk. Ezzel a naptárral szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy mindenki vigyázzon az egészségére.”

“Teljesen szakmabeliként bánnak velünk”

Juhász Eszter, aki a naptárban Miss December szerepét vállalta el, már 16 éves korában elkezdett érdeklődni a színpadi varázslatok világa iránt.

“Persze mindenben ott vannak a pasik, nekem az akkori barátom egy elég nagy cég pirotechnikusa volt, ő »vitt bele a rosszba« – mondta a bemutatót követően Juhász Eszter, aki pirotechnikusként, de többek között a Baron Mantis zenekar menedzsereként is dolgozik. – Akkor nagyon megszerettem, és 20 évesen úgy döntöttem, megcsinálom a pirotechnikus-vizsgát. Minden olyan színpadi dolgot mi, pirotechnikusok kezelünk egy koncert során, amiben pirotechnikai elegyek vannak. Lehet ez egy lánggép, szikrák, tűzijátékok, a színpadon, a színpad mellett, a közönség háta mögött, ezek mind az mi felelősségünk. Tíz évvel ezelőtt kaptam meg a képesítésemet, két évig dolgoztam az augusztus 20-ai tűzijátékon is, ott sok mindent megtapasztaltam, megtanultam. Most főleg kültéri tűzijátékokkal és kisebb-nagyobb színházi produkciókkal foglalkozom, és hát persze ott vannak a koncertszínpadok a fesztiválidőszak alatt.”

A pirotechnikus Juhász Eszter Miss Decemberként Hegyi Júlia Lily, a RoadVasárNaptár fotósa (Fotó: Hegyi Júlia Lily)
A pirotechnikus Juhász Eszter Miss Decemberként (Fotó: Hegyi Júlia Lily)

Eszter azt is elmondta, a naptár ötletét gyors szervezés és általános lelkesedés jellemezte, a résztvevők mindegyike azonnal igent mondott a Mályvavirág Alapítvány támogatására is, mivel úgy érezték, egy olyan ügyet képviselnek, amelyért érdemes tenni.

Mivel a helyszínen valóban többségben voltak a férfiak, és a “road” szó hallatán is a legtöbb embernek hatalmas ládákat cipelő, tagbaszakadt, fekete pólós férfiak jutnak eszébe, kíváncsi voltam, hogy milyen az élet nőként egy ilyen szakmában.

“Nemzetközi szinten azokat nevezik roadnak, akik fesztiválról fesztiválra együtt utaznak a zenekarokkal, és a különböző színpadi dolgokat szerelik, állítják be, ez sok mindent lefed – magyarázta Juhász Eszter. – Szakmájuk szerint igen sokféle ember dolgozik egy-egy ilyen eseményen.” A naptárban ez látszik is, mert hangtechnikustól a fotóson át a riggerig (magasban dolgozó színpadépítő szakember, ipari alpinista) mindenféle szakma képviselői odaálltak Hegyi Júlia Lily kamerája elé. “Ez valóban egy férfias szakma, kevesen vagyunk lányok, de nem igazán vannak negatív tapasztalatink emiatt. Nagyon ritka, hogy negatívan állnának hozzánk, persze olyan előfordul, hogy meglepődnek, de a fiúk általában nagyon segítőkészek, teljesen szakmabeliként bánnak velünk. Oké, tizenöt év alatt azért azt észrevettem, hogy könnyebben ki tudok tűnni a szakmában, de ha valamit elrontok, akkor annak is megvan az eredménye. Erre azt szokták mondani, ha egy férfi elront valamit, az egy baleset, de ha egy nő ront el valamit, akkor az azért van, mert egy nő volt. De ez egy roppant jó közösség, ahol az esetleges nézeteltéréseket is jól meg lehet beszélni, nem mintha erre szükség lenne, mert imádjuk a férfiakat és a nőket, akikkel együtt dolgozunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top