A legidőigényesebb beteg a daganatos beteg – megszólal a sebész-onkológus

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Ötven év alatt szerzett tapasztalatait osztja meg velünk név nélkül egy onkológus-sebész, aki nemcsak a paraszolvenciáról, de az orvosok, nővérek hozzáállásáról is nyíltan beszél. Az interjúból kiderül, hogy szakmai tudás mellett emberség is elengedhetetlenül szükséges az orvosi pályához, de napi nyolcvan-kilencven beteget így sem lehet jól ellátni.

Ön szerint mi lenne a legfontosabb a daganatos betegségek megelőzésében?

Magyarországon évente harmincháromezer ember hal meg daganatos megbetegedésben. Ezzel hazánk az EU országai között az első helyen áll. Szervezett szűrés 2002 óta van az onkológiában: méhnyakrák- és mellrákszűrés. A számok azt mutatják, hogy nagyjából a nők fele megy el ezekre, és ez egy nagyon rossz arány (a skandináv országokban a nők 96 százaléka jár rendszeresen ilyen vizsgálatokra). Pedig óriási jelentősége van annak, hogy milyen stádiumban fedezzük fel a rákos daganatot. A túlélési esélyek jelentősen nőnek, ha gyorsan tudunk reagálni. Hiába biztosított a méhnyakrákszűrés és a mellrákszűrés is kétévente a veszélyeztetett korosztály tagjainak, mégis négyszáz nő hal meg évente méhnyakrákban! A skandináv országokban a tizet sem éri el... Vagy például a közel húsz éve ígért vastagbélrákszűrés még mindig nem került be a Népegészségügyi Programba. Márpedig vastagbélrákban egy kisvárosnyi lakosság, ötezer ember hal meg évente. Megfelelő módszerek alkalmazásával egy embernek sem kellene, ugyanis már az idejekorán felfedezett polip kimetszésével a rák megelőzhető lenne.

Ön közel ötven éve gyógyít. Mit lát, milyen a helyzet az egészségügyben?

Áldatlan állapotok uralkodnak. Nincs elég szakorvos, a harmincezer aktív orvosból kilencezren 65 év felettiek. Már ötven évvel ezelőtt is közel harmincháromezer orvos volt Magyarországon, az utóbbi években a számuk egyre csökken. És nemcsak a fiatalok mennek dolgozni külföldre, nekem van olyan barátom, aki ötvenöt évesen is vállalta az ismeretlennel járó kockázatot, mert már nem tudott itthon megmaradni. Az okok egyértelműek: alacsony jövedelem és túlterheltség. Jól keresni orvosként csak egy kiépített, mellékjövedelemmel bíró praxissal lehet, és jellemzően az ilyennel bíró orvosok vannak vezető beosztásban. Nekik tehát nem is érdekük a változtatás, a többiek viszont nagyon sokat dolgoznak, kevés pénzért. Ezek tények.

Nyugat-Európában, ahol megfelelő minőségbiztosítási rendszerek vannak, huszonöt betegnél többet nem láthat el az orvos naponta. Ehhez képest én akár kilencvennel is dolgozom. Lehetetlen, hogy ne hibázzunk! A mostani rendszer egyszerűen nem ad módot az orvosoknak arra, hogy megfelelően, széleskörűen informálják a beteget, meghallgassák a kérdéseiket, eloszlassák a félelmeiket. Régebben évente három-négyszáz beteget operáltam, ma csak a korom miatt vállalok kevesebbet, de így legalább több időm jut a beszélgetésekre. Nem szabad ugyanis azt sem elfelejteni, hogy a legidőigényesebb beteg a daganatos beteg. Nekik extra törődés járna, mert halálos kórral birkóznak...

A kudarcokat fel tudja dolgozni? Akár naponta szembe kell néznie a halállal...

Inkább a sikereknek kell örülni. Egy idő után minden orvos belátja, hogy érzelmileg nem szabad teljesen azonosulni a beteg és a hozzátartozók fájdalmával, mert akkor nem tudunk tovább dolgozni. Egy-egy haláleset feldolgozása ettől függetlenül sosem könnyű, de mindent meg kell tenni a betegért, és akkor nyugodt lelkiismerettel gyógyíthatunk tovább. Ma, a terápiák fejlődésével sokkal tovább életben tudjuk tartani azokat a betegeket is, akiket nem tudunk meggyógyítani. Nem mindegy azonban, hogy milyen életminőségben. És mivel hosszabb ideig tart az orvos-beteg kapcsolat, ezért ez érzelmileg is megterhelőbb.

Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)

Hogyan lehet elsajátítani az emberséges kommunikációt?

Elméletben ezt nehéz megtanulni; én a jó példában hiszek. Mert az orvos nem akkor lesz igazi szakember, mikor kilép az egyetemről. A jó orvos-beteg-kapcsolat apró, de meghatározó „trükkjeit” valakitől, egy jó főnöktől el kell sajátítani. És persze kell hozzá emberség, belső motiváció is. Akiben nincs empátia, az inkább kutasson, és ne menjen a betegek közé, mert nem lesz jó orvos. 

Hogyan lehetne az embereket „elküldeni” szűrésre?

Szerintem ez a háziorvosok dolga lenne, nekik kellene ezt koordinálniuk. Ők ismerik a pácienseiket, és tudják, hogy kit, mikor, milyen szűrővizsgálatra kell irányítani. Ezt az Egészségbiztosító számon is kérhetné, akár szankciók alkalmazásával is a háziorvostól. Így sokkal kevesebben halnának meg rákban, ez egészen biztos! Az emberek sajnos tájékozatlanok, nincs igazi egészségtudatosság Magyarországon.

Mit gondol a paraszolvenciáról?

Sok orvosnak van saját tarifája, előre megmondja a betegnek, hogy mennyit kér egy műtétért. Jellemzően a nőgyógyászok csinálják ezt, de sajnos nemcsak ők. A betegek pedig fizetnek. A hozzáállást esetleg befolyásolja az összeg, de a szakmai ellátás minőségét biztosan nem. Sosem voltam gazdag ember, és már nem is leszek, de nekem is egész életemben szükségem volt a paraszolvenciára ahhoz, hogy fel tudjam nevelni a három gyerekemet. Az állami fizetésből ugyanis nem lehet megélni, ennek ellenére sosem kértem pénzt egyetlen betegemtől sem, megelégedtem azzal, amit az ellátás végén kaptam. Nem tartom magam különösebben jó embernek, de emberséges orvos vagyok. Az emberszeretetem csak nőtt az elmúlt években, talán az élettapasztalatom és a korom miatt is. Talán, ha a fizetések jelentősen megemelkednének, akkor a paraszolvencia is eltűnne. Addig lesz, ez nem is kérdés.

Milyenek az ápolónők, és az asszisztensek?

Nagy a különbség egy vidéki kis kórház, és egy nagy klinika személyzete között. A vidéki ápolónő egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy utálatos legyen Mariska nénivel, mert holnap ezért megszidja az édesanyja, hiszen mindenki ismer mindenkit. Húsz évig egy nagy kórházban dolgoztam, ott kevesebb jó példát láttam. Ma az egészségügyben dolgozókat lasszóval fogják, nincs mód válogatásra, nincs képzés. Igaz, sok minden függ a főnöktől, a jó vezető jó kollektívát teremt.Régen presztízs volt nővérnek lenni, ma ez sovány fizetést és sok munkát jelent, vagyis nem túl vonzó. Egy negyven éve dolgozó nővér jó esetben százötvenezer forintot keres, ezért mennek el mondjuk, inkább az IKEA-ba dolgozni azok, akik megtehetik. 

Látott már csodát a pályája alatt?

Nem hiszek a csodákban, az orvoslásban hiszek. Megmagyarázhatatlan esetek vannak, de arra a mai orvostudomány állása miatt nem tudunk mit mondani.

Meddig tervez még „kitartani”?

Lassan készülök a teljes nyugdíjra. Hetvennégy évesen már nehéz folyamatosan koncentrálni, gyorsabban fáradok. Nem véletlen, hogy Európában már nem lehet ilyen korú orvost látni a kórházakban, ez nálunk is csak kényszermegoldás.

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus