Sztárok

Tévéműsort kapott Vastag Csaba

Újabb területen próbálgatja a szárnyait az X-Faktor győztese. Ezúttal műsorvezetőnek áll az énekes, aki lelkesen várja új feladatát.

Az X-Faktor 2010-es szériájának nyerteseként bizonyította, hogy az éneklés az ő területe, majd a Szombat esti lázban a tánctudásával tarolt. Saját bora, a Vastaps is sikert sikerre halmoz, most pedig új terepen mutathatja meg tehetségét. Vastag Csaba lesz ugyanis a Péntektől péntekig című, az RTL II-n futó riportmagazin műsorvezetője, amíg Istenes Bence a szabadságát tölti – írja a Blikk. „Nagyon komoly feladat, amit kaptam. Amúgy is szerettem ezt a magazint nézni, ezért is örülök, ráadásul szuper kis riportokat raktak össze nekem. Nincs egyelőre semmilyen tapasztalatom ebben, sosem vezettem még televíziós műsort, igaz, színpadon már konferáltam” – vallotta be az énekes, aki rendszeresen sminkeli magát. Mint mondja, reméli, nem okoz majd csalódást, de most még van benne némi drukk.

Tévéműsort kapott Vastag Csaba

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top