Sztárok

Kiszel Tündéről nővére mondott véleményt

Joshi Bharat „Sikeres nők˝című rovatának vendége ezúttal dr. Kiszel Csilla volt. Csilla szinte le sem tagadhatná, hogy ő Kiszel Tünde nővére, hiszen bár életük során teljesen ellentétes pályát választottak, a hangjuk nagyon hasonló.

Kiszel Tünde – valljuk be – nem a visszafogottságáról híres. Nem úgy, mint fül-orr-gégész nővére, aki egy kevésbé magamutogató szakmát választott. A két lány teljesen különböző, mind kinézetre, mind személyiségben. Egy dolog van, ami hasonlít bennük, a hangjuk, amit Joshi Bharat is megjegyzett Csillának, amikor vendégül látta a Fem3Caféban. A beszélgetés során a doktornő büszkén mesélt családjukról, elárulta, miért választotta az orvosi hivatást, és az is kiderült, milyen ígéretet tett a testvérpár 18 évvel ezelőtt…

Kiszel Tünde nővére azt is elmondta, hogy a testvére által választott út igencsak szokatlan volt a családjának. „A mi családunkban mindenki diplomás, így gyakorlatilag az, hogy én orvos lettem, magától értetődő volt. A Tünde útja, az ő szerepvállalása viszont szokatlan volt, de akkora volt benne az ambíció, hogy nem lehetett lebeszélni és eltántorítani sem ettől a pályától” – árulta el Csilla, aki a kapcsolatukra is kitért. ,,Amikor édesanyánk itt hagyott minket, akkor megígértette velünk, hogy vigyázunk egymásra, és ne menjen úgy el nap, hogy haragban vagyunk. Azóta vagyok én kicsi gyámkodó, bár ez sem teljesen igaz, hiszen nem mindig hallgat rám.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top