Sztárok

Ábel Anita a kislányáról: nálunk nincsenek tabutémák

Ábel Anita már nagyon készül a Sztárban sztár + 1 kicsi rajtjára. A színésznő azt mondja, mindig ugyanazon szempontok alapján ítél, de nem túl szigorú. Ezért is örül, hogy nincs kieső, csak egy végső győztes.

Vasárnap, azaz november 26-án startol a Sztárban sztár + 1 kicsi második évada. Mind a versenyzők, mind a zsűritagok nagyon izgatottak már, hiszen minden egyes előadás teljesen más. Két új zsűritagot köszönthetünk Ábel Anita és Rákóczi Feri mellett: Tóth Vera és Király Viktor pontozzák majd a kicsiket és nagyokat. Anita már nagyon várja a kezdést, és azt is elárulta, hogy adásról adásra lenyűgözi őt a fiatal versenyzők profizmusa. „A felnőtteket mind ismerem, a gyerekek közül pedig sokakat zsűriztem annak idején. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, hiszen a Kismenők már két éve volt, ez idő alatt biztosan nagyon sokat változtak. Lenyűgöz a maximalizmus és a türelem, ahogy a gyerekek kezelik ezt az egész műsort. A felnőtt előadók pedig támogatóan állnak mellettük. Sok izgalmas és megható pillanat lesz, annyi biztos” – kezdte Ábel Anita az NLCafe.hu-nak. 

Fotó: NLCafe.hu

Idén kicsit magasabb az átlagéletkor, mint a tavalyi szériánál. Ez lehet pozitív, de negatív is, hiszen amíg a kisebbek feltétel nélkül hallgatnak a felnőttekre, a nagyoknál a kamaszkort sokszor nehéz kezelni. „Egy kamaszlány, kamaszfiú, akik kinézetre már felnőttek, a lelkük mélyén még bőven a gyerekkorukat élik. Ha egy olyan előadót kell megformálni, aki esetleg szexi szettben lép fel, akkor a tinik már vannak annyira gátlásosak, hogy ez talán zavarja őket, míg ez a kisgyerekekben nincs benne. Ezt szem előtt kell tartani, mert bármennyire felnőtteknek tűnnek, ők még gyerekek. Azt gondolom, ezt a kamaszos gátlásosságot kell levetkőzni, amiben nagy szerepük lesz a felnőtt versenyzőknek” – meséli Ábel Anita, akinek nemsokára a kislánya is kamaszkorba lép.

„Az én családom megszokta a sürgés-forgást, nekem ez a munkám. Elég sűrű időszak elé nézek, készülünk a december 7.-i NőCommentre, december 26,-án lesz az Álomutazó premierje, amiben Vigyort az álomkészítőt játszom. elé nézek, készülünk a december 7.-i NőCommentre, december 26,-án lesz az Álomutazó premierje, amiben Vigyort az álomkészítőt játszom” – mondta Anita, aki azt is elárulta, hogy szereti, ha a kislánya megnézi.

„Luca abszolút képben van: előadásaimra és a tévés szerepléseimre is el szokott jönni, itt is mindenkit ismer már, tudja, kik lépnek majd fel. Hiszek abban, hogy ha őszintén és bizalommal fordulsz egy gyerek felé, akkor ezt kapod vissza. Ezért viszem el minél több helyre, hogy lássa, mit is csinál az édesanyja. Mi mindent megbeszélünk, nálunk nincsenek tabu témák. Számomra fontos az ő bizalma és az, hogy tudja, mögötte állok, bármi történik. Nagyon erős kapocs van kettőnk között. Persze, vannak kiskamaszos lázadások, de ezt ráhagyom, ezt el kell fogadni, ez az élet része. Ahogy nekünk vannak rossz napjaink, úgy nekik is lehet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top