Sztárok

Rubint Réka életét pokollá tette tornatanára

Rubint Réka a Budapesti Corvinus Egyetemen mesélt őszintén arról, hogy 14 évesen egyik tanára genetikai selejtnek nevezte, és meg akarta buktatni.

Rubint Réka a minap a Corvinus Egyetemen tartott előadást arról, hogyan és mennyi idő alatt vált személyes márkává. A fitneszlady zsúfolásig megtöltötte az előadót, előadásában pedig őszintén mesélt arról, hogyan tette pokollá kamaszkorát a középiskolás testnevelő tanára. Mint kiderült, Réka 14 éves koráig jókora túlsúllyal küzdött, és semmit sem sportolt – írja a Bors.

„A tornatanár meg akart buktatni, azt mondta, genetikai selejt vagyok, aki alkalmatlan arra, hogy testnevelésből egyesnél jobb érdemjegyet kapjon” – mesélte Réka, majd hozzátette, bár akkoriban sosem kapott egyesnél jobbat, eldöntötte, hogy többre képes. Most azt mondja, ennek a tanárnak köszönhető, hogy a sport és az egészséges élet megszállottja lett.

Réka elárulta, hogy komoly traumát okozott neki, mikor négy és fél év után kirúgták Béres Alexandra edzőterméből. Az ok szerinte az volt, hogy összeházasodott Norbival. „Az életem egy részét ott kellett hagynom. Ráadásul akkor voltam várandós Larával. Hiába tartottam máshol órákat, évekig nem tudtam kijönni ebből a gödörből.”

A fitneszladynek végül az alakreformedzések hozták meg a teljes boldogságot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top