Sztárok

Sztárban sztár-versenyzőként látnák Kerényi Miklós Mátét

Hatalmas siker volt Kerényi Miklós Máté Sztárban sztár-szereplése. Olyannyira, hogy a víziók szerint elképzelhető: nem utoljára állt ezen a színpadon.

Befejeződött a Sztárban sztár ötödik évada, amely Horváth Tamás győzelmével zárult. Sokak szerint az egész eddigi teljesítménye miatt szavazták rá, mások szerint az utolsó előadásban nagyszerűen hozta Michael Jackson figuráját, és a Lehetsz király című dallal is remekelt. A duettpartnerei, a tavalyi győztes Veréb Tamás és Kerényi Miklós Máté is neki szurkoltak, és igyekeztek mindenben segíteni Horváth Tamást.

„Tomi nagyon jó volt. Az a legnehezebb feladat, amikor nem karakterben kell megcsinálni, hanem egy szerepben, amiben ő is benne van. Mindig nehéz az ilyen, amikor nem tudsz valaki mögé bebújni, hanem egy kicsit Horváth Tominak is kell lenni” – magyarázta Kerényi, aki sok-sok órát töltött a Sztárban sztár versenyzőjével az elmúlt hetekben.

Horváth Tamás, Veréb Tamás és Kerényi Miklós Máté a Sztárban sztár színpadán

Máté a Kerényi-ügy óta nehéz időszakot él át, és ez a Sztárban sztár-felkészülés segített neki kiszakadni a hétköznapokból, amire nagy szüksége volt. A színpadon pedig olyan nagyot alakított, hogy a nézők közül sokan fel is tették a kérdést: a következő évadban vajon meghívják- e versenyzőnek. 

Én nagyon szívesen elindulnék ebben a versenyben, most, hogy itt voltam, és benne voltam egy ilyen adásban, megérintett. Én is azért jönnék ide, hogy megnyerjem. Beleadnék apait-anyait, a maximumot megcsinálnám, lehet, hogy félre is tennék más dolgokat, hogy ide tudjak koncentrálni. 

Szavazz, te szívesen látnád-e Mátét Sztárban sztár-versenyzőként!

Kerényi Miklós Mátét lenyűgözte a profi csapat, az, ahogyan a közönség a stúdióban viselkedett, ahogyan drukkolnak a kedvencüknek. És már csak a hab a tortán, hogy nagyon jó a közeg. 

„Hátul mindenki szereti egymást, és mindenki egymásért drukkol, és mindenki jobban izgul másokért, mint magáért. Nagyon jó itt a hangulat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top