Sztárok

Ezt reagálta Kerényi Miklós Gábor az ellene felhozott vádakra

Reagált az őt ért vádakra Kerényi Miklós Gábor, aki szerint kölcsönös megegyezésen alapult az elfenekelés, ami amúgy is 23 évvel ezelőtt történt.

Sokáig csak találgatta az ország, hogy ki az a híres rendező, aki szereti elfenekelni diákjait, majd hétfő este Maros Ákos színész, táncos az ATV Egyenes  beszéd című műsorában arccal, névvel vállalva elmondta: Kerényi Miklós Gábor 1994-ben Szegeden, egy kollégiumi teremben elfenekelte őt egy vállfával.

Kerényi először a Facebookon kért bocsánatot minden érintettől, majd az ATV híradójában beszélt a zaklatási ügyről.

Ez egy szimpatikus fiatal táncos volt, természetesen homályosan emlékszem az eseményekre, mert 23 év nagy idő. Nagyon furcsa, hogy ő 23 év után jelentkezik egy ilyen történettel. Amit elmond, annak van alapja, de az én emlékezetem szerint nem pontosan így történt, és nem pontosan ez történt. De ez tulajdonképpen mindegy, mert ez csak egy vita lenne. A tény, amit ő alapvetően elismer, az arról szól, hogy ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között. Tulajdonképpen neki ezt bármikor joga lett volna abbahagyni, amit abba is hagyott, az ő saját elmondása szerint

– mondta Kerényi Miklós Gábor.

Kerényi Miklós Gábor – MTI Fotó: Kallos Bea

A rendező hangsúlyozta, hogy az esetet Maros Ákos sem minősítette szexuális zaklatásnak. „Nem is volt az. Semmilyen szempontból nem volt az” – tette hozzá Kerényi, aki ezt követően arról beszélt, hogy sok edző keményen bánik a növendékeivel az eredmény érdekében. Ugyanakkor leszögezte: ő nem követett el senkivel szemben erőszakot.

Kijelentette azt is, hogy nem emlékszik arra, amiről Czapáry Veronika beszélt a 13 éves kiskorú kapcsán. „De természetesen borzasztó kíváncsi vagyok, hogy ki az, és mi történt. Bárki, aki ilyen panasszal előáll, szeretnék szemtől szembe leülni” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top