Sztárok

Mérai Kata: nem adhatom fel!

Végéhez közeledik az első versenyhét a Konyhafőnök VIP-ben, ahol ezúttal a középdöntőbe jutás a tét. Bár Mérai Kata jól szerepelt a héten, a mai feladattal meggyűlik a baja.

Ma eldől, hogy a Konyhafőnök VIP e heti versenyzői közül ki jut be a középdöntőbe. A celebek mindent beleadnak, ám a séf ételkreációja, melynek egy piskótaszerű alap is a részét képezi, feladja nekik a leckét. Olyannyira, hogy a nagy kapkodásban Mérai Kata elfeledkezik a sütőben készülő tésztáról, amely így többet időzik ott, és csúnyán odakap.

„Amikor megláttam, hogy szénné égett a tésztám, arra gondoltam, hogy most dobom el magam hanyatt, leveszem a kötényem, meghajolok és szépen kisétálok…, de aztán arra gondoltam, hogy nem-nem-nem, nem adhatom fel. Oké, meg tudod csinálni! Úgyhogy azonnal nekiálltam másik tésztát készíteni” – mondta Kata, akinek nem ez volt az első csapás a műsorban, hiszen korábban már komolyan megsérült. Hogy végül sikerült-e időre befejeznie a feladatot, és ételkölteménye elég jó lesz-e a középdöntőbe jutáshoz, az kiderül a mai adásból 18:55-től az RTL Klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top