Sztárok

Korda Györgyék a házasságuk titkáról meséltek

Saját bevallásuk szerint betegesen őszinte kapcsolatban élnek. Többek között ez is Balázs Klári és Korda György házasságának titka.

Balázs Klári a fogyásáról mesélt a Blikknek, aztán pedig a pár házassága is szóba került.

„Nagyon untam már a régi külsőmet. Már gurultam! Tizenkét kilót adtam le, új frizurát csináltattam, és új cuccokat vettem”sorolta Balázs Klári, és férje felé fordult. „Én szerettem, amikor volt Klárin fogni való. Most a kutyusoknak tetszik igazán, mert ilyen sok csontot ritkán látnak egyben” – kacagott Korda György, de neje csak egy percig neheztelt.

„Házasságunk titka, hogy amióta együtt vagyunk, immár 38 éve, még egyszer sem veszekedtünk” – mondta Klárika. „Megfogadtuk, hogy ha összezördülünk, negyedóra múltán megpusziljuk egymást. Betegesen őszinte a kapcsolatunk” – tette hozzá Korda György.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top