Sztárok

Vágó Piros: Hetekig küzdöttem az égési sérüléssel

Október 16-án útjára indul az RTL Klubon a Konyhafőnök VIP második évada, melyben már az első héten közismert személyiségek mérik össze gasztronómiai felkészültségüket. Köztük Vágó Piros is, aki bár otthonosan mozog a konyhában, a főzési balesetek nem kerülik el.

Többek között Vágó Piros is szerepel a Konyhafőnök VIP második évadában, amelynek a szereplőiről nemrég lehullt a lepel az RTL Klub Reggeliben. Piros régóta főz, jól mozog a konyhában, mégis az volt a célja, hogy minél több trükköt ellessen a szakmai zsűritől. „Két séfnél is gyakoroltam, és a szemléletük nagyon nagy hatással volt rá. Azóta egyre inkább figyelek arra, hogy szinte már a bevásárlás pillanatától szervezetten, tervezetten készüljek a főzésre” – mondta a rádiós műsorvezető, akinek eddig egyszer jutott ki a konyhai balesetekből, de akkor igencsak pórul járt. 

„Épp névnapi köszöntésre készültünk, egész este sütöttem, amikor elkészültem a csirkecombokkal, már késő volt. Szerettem volna kivinni a teraszra hűlni a combokat, amikor a tűzforró tepsi és a tartalma rám borult. A férjem annyira megijedt, hogy azonnal hívta a mentőket, amíg én a hideg zuhany alatt álltam. Szerencsére nem lett kórház a vége, de hetekig küzdöttem az égési sérüléssel” – mesélte Vágó Piros, aki örömmel vág neki a Konyhafőnök VIP-nek. ,,A sütőtökkrémlevesem nagyon népszerű, a fokhagymás-zsályás-rozmaringos vonalat viszem ebben, mert a férjem is ezt szereti jobban. Persze azért tudom, hogy komoly kihívás elé nézek a versenyben. Talán Lakatos Márktól és Dobó Ágitól tartok a legjobban, de csak a gasztronómia területén, egyébként jól kijövök mindenkivel” – mondta Piros, akit október 16-tól láthatnak a nézők az RTL Klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top