Sztárok

Gyászol a Miskolci Nemzeti Színház

Sze­re­tett munkatársukat gyá­szol­ják a Miskolci Nemzeti Színház színészei. Kerékgyártó László 87 éves volt.

Elhunyt Kerékgyártó László, a Miskolci Nemzeti Színház volt gazdasági vezetője. Temetéséről később intézkednek.

Kerékgyártó László kötődése a miskolci színházhoz gyermekkorában kezdődött, és élete végéig tartott: 67 évig dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházért. Szinte az egész életét a teátrum falai között töltötte, előbb „színházi gyerekként”, hiszen édesanyja a színház kellékese volt, majd érettségi után a gazdasági osztályon kapott munkát.

Gazdasági igazgatóként évtizedekig a legközelebbi munkatársa volt a mindenkori igazgatóknak és művészeti vezetőknek. Munkája közben mindig a színház művészi feladatait tartotta elsődlegesnek. A társulattal, rendezőkkel, színészekkel, műszakkal baráti viszonyt ápolt.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

1988-tól régi barátja, Lendvay Ferenc hívására a kecskeméti Katona József Színház gazdálkodását irányította három éven át. Nyugdíjba vonulása után, 1991-ben visszatért Miskolcra. Előbb a színház műsorszerkesztőjeként és tanácsadójaként, majd 2002-től a színházi archívum gondozójaként adta át felbecsülhetetlen értékű tapasztalatait az utána következő nemzedékeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top