Sztárok

Stohl András miatt kútba eshet a Válótársak folytatása

A harmadik évadot már leforgatták, de mi lesz a negyedikkel Stohl András nélkül?

„Felborította az RTL Klub terveit Stohl András  azzal, hogy a konkurens csatorna, a TV2 arca lett. “Tervezett vele a csatorna, már meg is kezdték a jövő nyári forgatások előkészítését, amikor Stohl András távozott. Sok embert haragított magára, hiszen a történet szerint a sorozat három elvált férfi mindennapjairól és az újrakezdésről szól, egyikük távozása a sztoriból azt jelenti, sok mindent kell újratervezni” – árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő személy.

A lap úgy tudja, több forgatókönyv is felvetődött. A Válótársak azonban licenc, a holland RTL Divorce, azaz Válás című sorozatának átvétele. Az IMDB filmes adatbázis tanúsága szerint az eredeti széria négy évadot élt meg Hollandiá­ban, a három férfi főszereplő mind a 44 epizódban szerepelt. Ilyen rövid sorozatban nehéz egy főszereplőt helyettesíteni másik színésszel, így előfordulhat, hogy Stohl miatt kútba esik a negyedik évad.

„A tervet nem befolyásolja egyetlen szereplő – bármely okból való – távozása. A harmadik évad hamarosan adásba kerül, a negyedikről még korai lenne beszélni” – közölte az RTL Magyarország marketingkommunikációs osztálya, míg Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes árnyalta a képet: „A Válótársak egy adaptáció, az eredeti formátum más epizódszámokkal volt látható, így felesleges összehasonlítani a hazai változattal. Az eredeti formátum negyedik évada nem volt annyira sikeres, ezért mi a negyedik évadról később döntünk. Erről Stohl Andrást is tájékoztattuk az átigazolása előtt.”

Stohl András már a TV2 arca

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top