Sztárok

Nagy lehet a baj, Lady Gaga elhalasztotta az összes európai koncertjét

Erős fájdalmai miatt folyamatos orvosi felügyeletre szorul az énekesnő, emiatt elhalasztotta hathetes európai koncertsorozatát.

Egészségügyi problémák miatt jövő évig elhalasztotta Lady Gaga a világ körüli turnéjának európai részét. A hathetes koncertsorozat szeptember 21-én kezdődött volna Barcelonában.

A koncertszervező Live Nation közölte: „Lady Gagának erős fájdalmai vannak, ami miatt nem tud fellépni. Továbbra is orvosi felügyelet alatt áll, a szakemberek javasolták a halasztást is.”

Lady Gaga az Instagramján azt írta, hogy nehéz és bonyolult elmagyarázni, mi is pontosan a baja, de évek óta próbálja megoldani. Ha erősebb lesz, és készen áll rá, részletesebben elmeséli a történetét, és megpróbál azoknak is segíteni, akik hasonló problémával szenvednek.

Arról is ír, hogy aki ismeri, az tudja, nem ürügyet keres ezzel a koncertek lemondására, mert egy harcos. Ám a trauma és a állandó fájdalom nemcsak megváltoztatta az életét, hanem megakadályozza abban is, hogy normális életet éljen. A sztár abban bízik, hogy az orvosok segítségével újra erős lehet, és megint színpadra állhat.

A 31 éves énekes-dalszerzőnek nem most először vannak egészségügyi problémái. Múlt héten a riói koncertjét is kénytelen volt lemondani. Kórházba került, és erős fájdalmai miatt orvosi segítségre szorult.

(Sunstar)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top