Sztárok

David Hasselhoff lányából plus size modell lett – így fest a kifutón

Pontosan egy évvel ezelőtt Hayley Hasselhoff még nehéz gyerekkoráról mesélt és arról, hogyan barátkozott meg végül a testével.

„Kisgyerekként szinte folyamatosan csúfoltak” – kezdte Haley Hasselhoff egy évvel ezelőtti interjúját, amit a Telegraph című brit lapnak adott. Akkor hozzátette, nemcsak a plusz kilóival gyűlt meg a baja, de azzal is, hogy ismert színészek gyermeke. A most 25 éves Haley, aki rendkívül büszke rá, hogy útjára indította saját plus size divatmárkáját, a napokban kifutóra is lépett a Londoni Divathéten.

„Könnyű ráfogni egy túlsúlyos emberre, hogy azért néz ki úgy, ahogy, mert állandóan zabál, de az esetek egy jelentős részében ez egyáltalán nem igaz. Vegyünk például engem: keveset és egészségesen eszem, rendszeresen mozgok, hiszen hetente többször boxolok és pilatesezek” – mondta Haley, aki most azért vonult fel modelltársaival, hogy kiálljanak azokért a lányokért, akiken van mit fogni.

„Szeretnénk elérni, hogy minden lány elfogadja magát úgy, ahogy van, saját súlyától függetlenül” – mondta Haley. A modellek a bemutatón hét különböző ruhamérettel léptek kifutóra: a legkisebb M-es, a legnagyobb pedig 4XL-es volt.

Olvass még többet a plus size-ról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top