Sztárok

Oszter Sándor kiakasztotta a bírót a a tárgyaláson

Ezúttal ugyan időben érkezett, mégis figyelmeztette a bíró Oszter Sándort a tárgyalásán.

A Budapest Környéki Törvényszéken befolyással üzérkedéssel vádolt Oszter Sándor már korábban is több alkalommal borzolta Holdampf Gusztáv Gábor bíró idegeit, elkésett a tárgyalásról, vagy elszundikált a per során. A bíró figyelmeztette is a színészt, aki ezúttal is lehajtott fejjel ücsörgött, míg a titkos lehallgatás során készült felvételek leiratát olvasták fel.

Ha elalszik, sérti a bíróságot, s tettével eljárási szabálysértést követhet el, amelynek figyelmeztetés, de akár pénzbüntetés is lehet a vége. Vádlottként ugyanis figyelemmel kell kísérnie a tárgyaláson elhangzottakat, s adott esetben azokra reagálnia kell; ez alvás közben nem könnyű – hangzott a figyelmeztetés.

„Elnézést! Nem aludtam, csak lehajtottam a fejemet, pihentem” – védekezett Oszter Sándor, aki a folytatásban már éber volt, nem kellett többször figyelmeztetni őt – írja a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top