nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A TV2 megcsinálta a gasztroműsorok X-Faktorát – Séfek séfe kritika

A TV2 a sok korábbi bukdácsolás után már pont olyan profi szórakoztató tartalmakat tud készíteni, mint az RTL Klub, de sajnos pont ugyanazokat a hibákat követik el, mint amit a konkurencia is el szokott: a Séfek séfe egy szerethető, szórakoztató, de rétestésztaként elnyújtott és emiatt szétfolyó műsorfolyam lett.
TóCsa
f Ajánlom

Gasztro-tehetségkutatóként a Séfek séfe nem a főzésről szól. Valószínűleg senki nem ebből fog megtanulni medium steaket sütni és hízott kacsát bontani, maximum kedvet kap hozzá, hogy a tévénézős foteljéből felkelve jobban utánanézzen ezeknek. A TV2 az új műsorával látszólag egyszerre próbált konkurenciát teremteni a Konyhafőnöknek és az X-Faktornak. A díszlet leginkább az RTL Klub hasonló műsorát idézi, a zsűrizésben viszont már az énekes tehetségkutatókra hajaznak.

Az első hét adás gyakorlatilag egy az egyben az X-Faktor bevezető adásait idézte. Jöttek a válogatott arcok, akik hol kretének, hol aranyos kretének, hol pedig valódi tehetségek voltak, és az előválogató adásokban egyenként produkálták magukat a zsűritagok előtt, és még bemutatkozó kisfilmet is kaptak.

Az X-Faktorban Gáspár Lacira vudu rontást szóró őrült helyett itt egy olyan dilinyóst kaptunk, aki csirkecombból akart csirkemellet készíteni, cukiságnak meg ott volt a két öreg néni, akik népviseletbe öltözve rittyentettek oda egy old school rizses húst a zsűrinek, miközben cuki nagymamiként is haza lettek zavarva, de azért előtte még megsimogatták a buksijukat. Az egyetlen különbséget az élő közönség hiánya jelentette az X-Faktor adásaihoz képest: még a háttérben, a műsorvezetővel szurkoló családtagokat/barátokat is kaptunk.

A rétestészta-effektus

A formátum érdekes módon nemcsak a karaokebajnokoknál, hanem a főzéshuszároknál is tökéletesen működik, és pontosan ugyanaz a baj vele, ami az X-Faktornál is problémát jelent. Ebből egy-két adás bőven elég lenne, de ők a végtelenségig elhúzzák. Hét (!) adáson keresztül keresték az első harminc séfjelöltet, ráadásul az X-Faktorral ellentétben ezt nem hetente, hanem naponta láthatjuk nagyjából egyórányi időben, ami még egy tökéletes műsorból is sok, ebből pedig egyenesen rengeteg. Hétórányi bemutatkozó videó és próbafőzés akkor is borzalmasan sok, ha a készítők minden trükköt igyekeztek bevetni: ha volt a jelentkezők között énekes, akkor beállt mögé a teljes zenekara, hogy aztán két főzés között előadjanak egy számot… Két, de maximum három adásnál meg kellett volna húzni a limitet ahhoz, hogy ez igazán fogyasztható legyen, bár az kétségtelen, ha valaki csupán odakapcsolt, és egyetlen adást látott, az egy nagyon profi, szórakoztató tartalmat kapott a TV2-től.

A zsűri – Három összeillő ember

Egy ilyen műsor sarokpontját mindig a zsűri jelenti. A Séfek séfében csodálkozva néztem, hogy ez a három fickó már az első adásban teljesen lelazulva, totális természetességgel szerepelt a kamerák előtt, nyoma sem volt az ilyenkor általában még érezhető fészkelődésnek. Jó karakterek, mármint abból a szempontból mindenképp, hogy nemcsak megvan a szakmai rutinjuk egy ilyen feladathoz, hanem el is hisszük róluk, hogy tényleg értenek ahhoz, ami itt a dolguk. Jó eséllyel már régebb óta ismerik egymást, hiszen ha nem így lenne, valószínűleg az összhang kialakulására ennél többet kellett volna várnunk. Kukacoskodni maximum azzal tudnék, hogy

ha kinézetre Krausz, Wolf és Vomberg séfek nem is, azért természetre az első benyomások alapján eléggé hasonlítanak egymásra, így két hét alapján még nem érzem azt, hogy elég színes lenne ez a társaság.

Valószínűleg pont ez kellett az összhang kialakulásához, ugyanakkor egy különcebb, a bandából kilógó zsűritag izgalmasabbá tehette volna a látottakat. És azt is jó lett volna látni, hogy szorítanak egy helyet mondjuk egy nőnek is a csapatban… Vagy túl sokat akarnék?

Profik helyett amatőrök

A műsor első hét adásának tétje, hogy megtalálják azt a harminc játékost, akikből aztán egy háromadásos menetben faragnak 3×6-os csapatokat. Az első hét adás során olykor még éreztem, hogy talán egy-két szereplőt szerkesztői utasításra vihettek tovább – bár nem tud főzni, érdekes karakter… –, a csapatválogatóknál már el tudták hitetni velem, hogy pusztán szakmai döntéseket hoznak.

Kifejezetten jót tett a műsornak, hogy időnként csak úgy az asztal mellől – mondjuk, mert nem jól és nem elég gyorsan szeletelte a zöldséget – is zavartak haza játékost, mert így folyamatosan fennmaradhatott a feszültség,

míg ha csak a végén látható felsorakozásnál dobják ki az embereket, könnyebben lankadhatna a nézői figyelem. Jót tesz a műsornak, hogy nincs teli vérprofikkal, hanem bizonyos feladatok – ez leginkább a hízott kacsa szétszedésekor mutatkozott meg – látszólag tényleg teljesen újak sokaknak, és legalább nem mindig biztos kezű profikat kell néznünk, hanem többségében olyanokat, akik előttünk próbálják ki először az adott konyhai műveletet. Az alkotók ügyesen keverik az egyéni feladatokat a csapatmunkákkal, olyan szituációkat előidézve, amikor tesztelni tudják az egyes játékosok szakmai alázatát vagy akár az emberségét.

Csak semmi ínyenckedés!

A Séfek séfe az irgalmatlanul hosszúra nyújtott előválogatójába kis híján belefulladt, de a második körhöz érve, úgy tűnik, életre kelt. Az újabb és újabb feladatok ritmust adnak az adásoknak, az állandó kiesési lehetőség pedig feszültséget, és ennél többet egy gasztro-tehetségkutatótól nem is nagyon kérhetnénk, lévén az ételeket úgysem tudjuk megkóstolni a kanapén ülve. Ördög Nóra műsorvezetőként itt inkább csak kiegészítő elem, és egyáltalán nincs kulcsszerepe, de amíg a három séf a hátán viszi a produkciót, addig nincs itt nagy baj. A kérdés már csak az, hogy a játékosok fogyatkozásával valóban a legizgalmasabb karakterek maradnak-e játékban, vagyis azok, akiket szívesen nézünk a tévé előtt ülve. Ha nem, akkor ez a későbbi adásokhoz érve még okozhat gondot a Séfek séfének, de egyelőre a műsorral ügyesen veszik az akadályokat.

A napi egy órát továbbra is soknak érzem, és napi szinten eszembe nem jutna nézni Krausz Gáborékat, de ha heti egy-két alkalommal rájuk találok a távirányítóval, jó eséllyel nem kapcsolnék arrébb. Túl sok eredetiséget nem vittek bele a TV2-nél, szóval gasztrohasonlattal élve

a Séfek séfét nézni olyan, mint megenni a nagymama rántott húsát, és nem olyan, mint egy jó étteremben egy kacsamáj-zserbót fogyasztani. Csak semmi ínyenckedés!

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon