Sztárok

Tucatnyian követelik maguknak Prince százmilliós vagyonát

Prince tavaly bekövetkezett tragikus halála óta vagyonán végrendelet híján testvére, féltestvérei illetve öt nem igazolt féltestvére marakodik, akiknek nem engedték a genetikai vizsgálatot. A tét a több százmillió dolláros vagyon.

Májusban a Carver megyei bíróság úgy döntött, hogy Prince testvére, Tyka Nelson és öt féltestvére az örökös. Ekkor állapították meg azt is, hogy John L. Nelson és Mattie Shaw az 1958-ban született Prince – teljes nevén Prince Rogers Nelson – szülei.

A további örökösként jelentkező Darcell Johnston, Loya Wilson, Loyal Gresham III, Orrine Gresham és Venita Jackson Leverette azonban azt állították, hogy nem John Nelson volt a néhai popsztár apja. Johnston, Wilson és a Gresham testvérek szerint az ő apjuk, Leverette szerint viszont az ő édesapja volt az énekes biológiai apja.

Ezt olvastad már?

Ezért halt meg Prince

Ez is érdekelhet Megnézem

A bíróság szerint azonban a szülői státuszt szabályozó törvények alapján a házasságból kifolyólag John Nelson a popsztár „vélelmezett apja”, ezért a hagyatéki törvények szerint „genetikai apának” is minősül.

Ezért Prince vagyona John Nelson and Mattie Shaw leszármazottai között oszlik el, és nem tartozik közéjük az öt állítólagos féltestvér, akiknek nem engedélyezték a genetikai vizsgálatot. 

A bíróság keddi határozata szerint a Prince hagyatékát átvizsgáló megyei bíró helyesen járt el, amikor elutasította az állítólagos örökösöknek a több száz millió dolláros vagyon felosztására irányuló igényét.

Johnston, Wilson a Gresham testvérek ügyvédei szerint ügyfeleik mérlegelik a következő lépést. 

A májusi bírósági döntés ellen az öt állítólagos féltestvéren kívül mások is nyújtottak be fellebbezést, de még nem született döntés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top