Sztárok

ByeAlex nélkül folytatódott az X-Faktor

Már az X-Faktor első adásában látni lehetett a feszültséget a zsűritagok között, a vita azonban csak ezután csúcsosodott ki. Annyira, hogy ByeAlex elhagyta a mentor székét.

Már az X-Faktor válogatás első napján feszültség alakult ki az ítészek között. Színpadra lépett egy ByeAlex- imitátor, aki nemcsak úgy nézett ki, mint az egykori eurovíziós, de még a zenéje is hasonló volt. Peti és Gigi viccelődni kezdtek Alex múltjával, amit ő egy idő után már egyáltalán nem tolerált társainak. A végére Gáspár Laci is is belejött a poénkodásba, ami megadta a végső lökést a ByeAlex és a Slepp frontemberének, aki elhagyta a zsűriasztalt. 

Amikor a szünet után folytatták volna a forgatást, Alex nem tért vissza, így egy ideig hárman pontozták a produkciókat. Szerencsére később az énekes visszajött, és utána már nem volt olyan rossz a kedve. Alexet sok támadás érte a kirohanása miatt, amiért egy Facebook-bejegyzésben kért elnézést a nézőktől. 

Elmondta, hogy amikor ő azt a bizonyos eurovíziós dalt írta, akkor még egy kezdő zenész volt, első próbálkozásai egyikével jelentkezett A Dalba. Azóta már a hangszerelése és a dalszövegei is megváltoztak, így nagyon érzékenyen érinti, ha bárki felhozza ezt, főleg, hogy annak idején nagyon sok negatív kritika érte ezzel kapcsolatban. Bocsánatot kért a nézőktől, és elismerte, hogy valóban túlreagálta a történteket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top