Sztárok

Király Viktor megmutatta az unokaöccsét, aki elképesztően cuki

Király Viktor megmutatta tündéri unokaöccsét! Ben kisfia először érkezett Magyarországra, a Fem3Caféban pedig be is mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A Király család ritkán egyesül, hiszen Ben és felesége, Jessica Amerikában él, míg a többiek ingáznak Magyarország és az Egyesült Államok között. Az egész família ott volt a kis Kai születésénél, azóta viszont nem látták egymást. Ben most hazajött, elhozta a családját is, a kisfiukat pedig először mutatták meg a kamerák előtt. 

“Szerencsére minden rendben van vele, nagyon nyugodt és boldog baba – kezdte Ben. – Akkor van fent, amikor mi, és akkor is alszik, gyakorlatilag ugyanolyan életet él, mint mi.” Király Viktor szerint ha egy ikerpár egyik tagjának gyermeke születik, az olyan, mintha mindketten egyből apává válnának. “Kiélvezem azt, hogy megszületett az első közös gyerekünk – fogalmazott viccesen az énekes. – Bené a nehezebb feladat, én meg babázok…”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top