Sztárok

Janicsák Veca férjhez ment a szakítás után 3 hónappal

Erre bizony senki sem számított: Janicsák Veca három hónapja jelentette be, hogy szakított a gyermeke apjával, most pedig boldog menyasszonyként mosolyog a magazin címlapján.

Még javában tartott a Nagy Duett, ahol hétről hétre mosolyogva szórakoztatta a nézőket Janicsák Veca, amikor a kiderült, hogy szakított a gyereke apjával. A Storynak mesélt ugyan az énekesnő, de az igazi okokról nem árult el semmit, és arról sem akart semmit elárulni, hogy pontosan mikor mentek szét. “Az okok csak kettőnkre tartoznak” – idézi őt a Story. 

Janicsák Veca gyerekének az apja, Ábel fotósként dolgozik, és most is aktívan részt vesz a lánya életében. Emma másfél éves, és állítólag nem vette észre az otthoni változást, semmit nem érzékel a szakításból . “Nem állítom, hogy könnyű volt, de elsősorban édesanya vagyok, nekem azt kell szem előtt tartanom, hogy mi a legjobb a kislányomnak.”

 Mindez azonban már a múlt.

Ma a Hot! magazin címlapján már boldog menyasszonyként mosolyog Janicsák Veca, aki a gyereke apjához ment hozzá. A szakítást követően Ábel azért kérte meg az énekesnő kezét, mert féltékeny volt rá, ahogy kiderült a cikkből. 

Janicsák Veca esküvői fotói a Hot! magazinban jelentek meg
Janicsák Veca esküvői fotói a Hot! magazinban jelentek meg

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top