Sztárok

Vallottak a barátok, ez menthette volna meg Whitney Houston életét

Nemrég került a mozikba az öt éve elhunyt énekesnő, Whitney Houston életéről szóló dokumentumfilm, amelyben a film készítői azt sugallják, hogy a díva halála elkerülhető lett volna, ha nyíltan vállalja biszexualitását.

Elkerülhető lett volna Whitney Houston halála, ha nyíltan vállalja biszexuális kapcsolatát asszisztensnőjével, Robyn Crawforddal. Szinte nyílt titok volt, hogy az énekesnő és asszisztense között erősen izzik a levegő, nemcsak alkalmi kapcsolat volt ez, hanem igazi szerelem – mondták a viszonyról az énekesnőt közelről ismerők.  

Ellin Lavar, Whitney Houston öltöztetője szerint a folytonos bujkálás és az érzelmek elfojtása vezetett az énekesnő súlyos depressziójához és drogproblémáihoz, ami 2012-ben az életébe került. Öt évvel ezelőtti halála után még Houston férje is úgy nyilatkozott, hogy ha az énekesnő vállalja biszexualitását, talán elkerülhető lett volna a tragédia. 

“Whitney és Robyn egy házban laktak, és még az ágyukat is megosztották egymással. A legfontosabb, hogy Whitney életében Robyn volt az egyetlen biztos pont, akire mindig számíthatott” – árulta el az egykori öltöztető a Whitney életéről készült drámai dokumentumfilmben.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top