Sztárok

Tahi Tóth László hamarosan újra színpadra áll

Alaposan kipihente magát az agyműtéten átesett Tahi Tóth László, de már alig várja, hogy újra belevesse magát a munkába. Nem akárhol lép színpadra először.

Tahi Tóth Lászlót január végén műtötték agyvérzéssel, a színész előadás közben lett rosszul a József Attila Színház színpadán. Állapotáról hetekig kevés hír érkezett, később azonban kiderült, a beavatkozás jól sikerült, és a színész elindult a gyógyulás hosszú útján.

Tahi Tóth László hamarosan újra színpadra áll

Ennek jegyében Tahi Tóth az egész nyarat a Balatonon töltötte. “Sokat olvasok, és lubickolok a Balatonban. Van mit bepótolnom az olvasásban, hiszen a könyvtáram tele van jobbnál jobb régi és új könyvvel, nagy a restanciám. Csodálatos újra itthon lenni, illetve a Balatonnál, mert felüdülés ilyen gyönyörű környezetben üldögélni, fák és virágok közt sétálni. Hiszek a természet gyógyító erejében, szerencsére feleségem, Szilvia is nagy természetjáró, régebben sokat kirándultunk a budai hegyekben, illetve környékén” – mondta a színész a Blikknek.

De a pihenésnek rövidesen vége. “Még egy szűk hét, és jönnek a dolgos hétköznapok – árulta el izgatottan Tahi Tóth László. – Október 5-én lesz az anyaszínházamban, a Vígszínházban a műtét utáni első bemutatkozásom. A Játék a kastélyban című darabban játszom, amit kimondottan szeretek, kitűnő alkotás. Már alig várom, hogy ismét színpadra lépjek! Sőt várom a felújító próbákat és a találkozást is a régi kollégákkal, már nagyon hiányoznak!”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top