Sztárok

Oszter Sándor tava erős indulatokat vált ki a diósjenőiekből

Nem csitulnak az indulatok Diósjenőn, hiába gyűltek össze több százan a falu főterén, az aláírt petíció és az önkormányzati tiltás ellenére újra dolgoznak a munkagépek Oszter Sándor tavai építkezésénél.

Száznál is többen gyűltek össze szerda este Diósjenő főterén, hogy megvitassák és petíciót írjanak alá Oszter Sándor tavai ellen. A színész több éve vásárolt egy vadászkastélyt a főváros melletti település határában, ahová most néhány tavat épít. Állítása szerint minden engedéllyel rendelkezik, a helyiek mégsem nézik jó szemmel az építkezést.

Oszter szomszédai már az életü­ket is féltik, attól tartanak, hogy a Jenei-patakra gyanújuk szerint illegálisan épült tavak áradáskor elöntik a házukat – írja a Bors.

A rendkívüli falunapon összegyűlteket a helyi horgászegyesület elnöke igyekezett megnyugtatni azzal, hogy büntetőfeljelentést tettek az ügyben, és kérték az összes szakhatóság vizsgálatát is. Korábban a horgászegyesület azért támadta Oszter tavait, mert azok állítólag elveszik a vizet a Jenei-pataktól és miattuk iszaposodik el a helyiség saját horgásztava.

Oszter Sándor július közepén kezdett tóépítésbe a birtokán. Ezt úgy tehette meg, hogy még 2000-ben az önkormányzat egy határozatban a Jenei-patak egy szakaszát árokká minősítette, így az eladhatóvá vált Oszter részére az erdővel együtt – írja a Bors.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top