Sztárok

Stohl András durván túlhajszolja magát

Brutálisan sokat dolgozik, és keveset alszik Stohl András. Szinte csak a forgatási szünetekben van ideje egy kicsit álomra hajtani a fejét.

A héten mutatták be a Pappa Pia című új magyar filmet a mozikban, amiben Stohl András a rossz fiút alakítja. A Blikknek elmondta, hogy a filmet tavaly nyáron forgatták a Válótársakkal egy időben. A sorozat következő évada most is forog és a színésznek még több dolga van mellette.

“Szinte felüdülés volt ide jönni. A Válótársak forgatása olyan megfeszített tempóban folyt, és folyik most is, hogy ide jártam pihenni. Egy sorozat forgatásán tizenkét óra alatt fel kell vennünk tíz-tizenkét perc hasznos anyagot, egy film készítésekor ugyanez két-három perc” – mesélte a film forgatásáról Stohl András, aztán áttért a mostani napjaira. “Most, egy évvel később, a sorozat mellett ráadásul van a rádió is. Ötkor kelek, 6-tól 10-ig rádiózom, fél 11-től 3-ig próbálom Alföldi Róbert rendezésében a Hegedűs a háztetőnt, és délután 4-től hajnali 4-ig forgatom a Válótársakat. Forgatási szünetben szoktam aludni” – mondta.

Stohl András durván túl hajszólja magát

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top