Sztárok

Most mindenkiről kiderül, mennyit olvasott valójában a 70 éves Danielle Steeltől

Születésnapi kvízünkben a ma hetvenéves bestseller-írónő, Danielle Steel regényeit kell azonosítani egy-egy rövid tartalomismertető alapján. Vigyázat, mély víz, csak úszóknak!

Hetvenéves lett minden idők egyik legsikeresebb írónője, Danielle Steel, akinek az élete maga a valóra vált bestseller. A jól idézhető mondatokat csak Paulo Coelhóhoz és Oravecz Nórához mérhető sűrűséggel szállító szerzőnő a tollat jó 51 éve forgatja, első kötetét 45 éve jelentette meg, 1981 óta pedig állandó vendége a New York Times bestsellerlistájának is (olyannyira, hogy még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült mint a listán a leghosszabb időt eltöltő író).

Ehhez persze arra is szükség van, hogy az a bizonyos toll szorgalmasan forogjon, de ezen a téren Danielle Steellel aztán nincs probléma: régi hagyomány nála, hogy évente legalább egy, de inkább több regénnyel jelentkezik, így a rajongóinak mindig van mire rávetni magukat. A dolog ugyanakkor természetesen a másik fél részéről is jókora szorgalmat feltételez, hiszen maguktól nem kerülnek azok a könyvek a lista élére – ha annyit nem is kell falniuk a betűket a híveknek, mint annak a nőnek, aki egy év alatt elolvasta a világot, azért bizony gyorsan kell nyálazniuk a lapokat. A szerző születésnapján azt teszteljük, ki mekkora vitéz ebben: kvízünkben tartalmuk alapján kell beazonosítani Danielle Steel műveit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top