Sztárok

Nem kell többé Korda György és Balázs Klári

Legalábbis a Sziget Fesztivál retró színpadára idén nem kaptak meghívást. Azóta az is kiderült, hogy miért.

Balázs Klári és Korda György neve szinte egybeforrt a Sziget Fesztivál retró színpadával, évről évre hatalmas tömeg tombolt a koncertjükön. Egy év kimaradás után újra lesz retró helyszín a zenei fesztiválon, azonban a szervezők ezúttal nem hívták Kordáékat.

“Már tavaly sem hívtak minket a fesztiválra, idén sem, nem is értjük. Úgy tűnik nekem, hogy nincsenek már nagyon magyar nevek a listán – kezdte a Blikknek Klárika. – Mindig elképesztő tömeg volt a fellépéseinken, sőt olyan is volt, hogy a nagyszínpadon fellépő sztárzenekart hagyták ott a koncert vége előtt csak azért, hogy lássanak bennünket. De mindegy, mi már learattuk a Szigetet, az egy sikersorozat volt nekünk. Nincs bennünk keserűség vagy szomorúság” – szögezte le.

 A retró színpadon magyar fellépők zenélnek majd, többek között az Ámokfutók, az UFO, a Happy Gang és a Fresh is kapott meghívót. A lap megérdeklődte a Sziget sajtóosztályától, hogy mi az oka Korda Györgyék mellőzöttségnek.

Korábban dedikált helyszíne volt a 60-as, 70-es években feltűnt táncdallegendáknak, ahová éveken keresztül nagyon szívesen vártuk a Korda–Balázs-párost is. Az idei retró helyszín – koncepciója szerint – azonban javarészt a 90-e­s években született zenekarokat, az akkoriban feltűnt előadókat, ha úgy tetszik, a mostani huszonéveseknek a retró zenéjét vonultatja fel – áll a szervezők válaszában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top