Sztárok

Szexrabszolgákat tart és szektavezérként viselkedik – súlyos vádak kereszttüzében R. Kelly

R. Kelly nem először keveredik szexuális zaklatással kapcsolatos ügybe. Három, az énekes belső köréhez tartozó nő osztott meg felkavaró információkat egy amerikai portállal.

Az idén 50. évét betöltő Robert Sylvester Kelly nevét az 1997-es Space Jam című film kapcsán ismerhette meg a világ, ő énekelte ugyanis az I Believe I Can Fly című dalt, amelynek videoklipjében az NBA-legenda, Michael Jordan szerepelt a Looney Tunes rajzfilmfigurái mellett. Kelly ekkor betört a zenei világ élvonalába, és fürdött a sikerben.

Egészen 2002-ig, amikor előkerült egy videofelvétel, amely állítólag az énekest ábrázolta, miközben egy fiatalkorú lánnyal szexel. Az énekes ellen 2002 júniusában emeltek vádat 21 alkalommal elkövetett gyerekpornóval való visszaélés miatt. Az ügy kivizsgálása sokáig húzódott, ráadásul a bíróság rengeteg bizonyítékot – többek között a szexuális aktust ábrázoló videofelvételt – felhasználásra alkalmatlannak minősített, mivel a rendőröknek, akik Kelly floridai nyaralóját átkutatták, nem volt megalapozott a házkutatási parancs iránti kérelmük. Az énekest végül sok évi huzavona után 2007-ben felmentették az “állva maradt” vádpontok alól, hírneve azonban örökre összeforrt az esettel.

R. Kelly tucatnyi hasonló ügyet fizetett ki, peren kívül (Fotó: Getty Images)
R. Kelly tucatnyi hasonló ügyet fizetett ki peren kívül (Fotó: Getty Images)

Emellett egyébként Kelly ellen legalább egy tucat polgári peres eljárást is indítottak olyan fiatalkorú lányok szülei, akik szerint az énekes illegális szexuális kapcsolatot létesített a kislányokkal. Ezeknek az eseteknek kivétel nélkül mind peren kívüli megegyezés lett a vége, amelynek értelmében Kelly komoly összegeket fizetett ki a szülőknek, akik ezért cserébe, lányaikkal együtt szigorú titoktartási nyilatkozatot írtak alá

Az énekes mindezek ellenére komoly sikereket ért el zenészként, albumait világszerte pedig több mint 30 millió példányban értékesítették. Az énekes két éve nyáron is körbeturnézta az USA államait, eközben azonban újabb aggasztó vádak merültek fel vele kapcsolatban. A BuzzFeed újságírója, Jim DeRogatis írta meg a csak J.-ként jelölt nő történetét, aki két éve harcol azért, hogy 21 éves lánya hazakerüljön. A lány 2015-ben R. Kelly turnéján találkozott az énekessel, aki azt mondta, segíteni fog a lánynak (akinek a nevét a BuzzFeed nem hozta nyilvánosságra).

A lány ugyan nem tűnt el, édesanyja, J. szerint viszont Kelly az akarata ellenére tartja őt fogságban. A rendőrség azonban egyelőre nem kezdeményezett nyomozást, mivel szerintük a lány saját akaratából él az énekes által bérelt lakásban. Ennek ellenére J. a saját szakállára nyomozott tovább, és talált is három, korábban az énekes legbelsőbb köreihez tartozó nőt, akik megerősítették a félelmeit. Cheryl Mack, Kitti Jones és Asante McGee ugyanis egymástól függetlenül azt állítják, hogy az énekes összesen hat nőt tart különböző atlantai és chicagói lakásokban, ráadásul életük szinte minden részletét meghatározza.

A három nő elmondása szerint Kelly megszabja, hogy a nők mit ehetnek, milyen ruhát vehetnek fel, de azt is, hogy mikor mosakodhatnak, mikor alhatnak, illetve hogy milyen szexuális dolgokat kell megtenniük, amiket az énekes videóra vesz.

J. saját elmondása szerint utoljára tavaly decemberben látta a lányát: “Olyan volt, mint akinek kimosták az agyát” – mesélte az asszony a BuzzFeed riporterének. “Úgy nézett ki, mint egy hadifogoly, szörnyű volt. Megöleltem, de ő csak annyit mondott, hogy szerelmes Kellybe, és az énekes a gondját viseli. Nem tudom, mitévő legyek. Remélem, hogy visszakapom őt, és találunk valamilyen kezelést, ami egykori szektatagok rehabilitálására szolgál. Talán képesek lesznek »átprogramozni« őt. Csak azt kívánom, hogy bárcsak megállíthattam volna ezt korábban.”
A szülők az azóta eltelt több mint fél évben összesen két üzenetet kaptak a lányuktól: egy karácsonyi, egysoros sms-t, amelyben annyi állt: “Gyűlölöm, hogy a karácsonynak ilyennek kell lennie idén”, illetve egy anyák napi üzenetet: “Boldog anyák napját tőlem és Robtól”.

“A Kellyt kísérő csoportba tartozó nők eleinte azt gondolják: ő R. Kelly, én pedig az ő luxuséletmódját élhetem” – mondta a BuzzFeednek nyilatkozva Mack, aki 2013-tól kezdve másfél éven át dolgozott az énekes személyi asszisztenseként. “Ez nem így van. Tőle kell kérned, hogy ehess, de azt is, hogy kimehess vécére. Kelly a manipuláció nagymestere, egy bábjátékos…”

“R. Kelly egy nagyon édes ember, de Robert maga az ördög” (Fotó: Getty Images)

Jones és McGee együtt is éltek az énekessel, akivel szexuális kapcsolatuk is volt. Bár nem árultak el túl sok részletet, azt megosztották a BuzzFeed újságírójával, hogy Kelly még azt is kontrollálta, hogy mikor és mire használják a telefonjukat, kivel és mit kommunikálnak a közösségi oldalakon. Az énekes megtiltotta nekik, hogy fotót készítsenek róla vagy a lakás szobáiról.

A három nő elárulta azt is, hogy Kelly fenntart egy úgynevezett vendégházat is a Georgia államban található Duluthban. Itt többek között élt egy olyan 31 éves nő is, aki “felkészítette” az újonnan érkező nőket többek között arra, hogy Kellynek milyen szexuális preferenciái vannak. Mack, Jones és McGee szerint az énekes megköveteli, hogy a nők “daddy”-nek szólítsák, ezen kívül elveszi a telefonjaikat, és újakat ad nekik, amelyeket csak arra használhatnak, hogy Kellyt magát felhívják, minden ezen kívüli használat csak az énekes engedélyével történhet. Az általa bérelt házak előtt minden esetben egy fekete terepjáró áll egy testőrszerű sofőr kíséretében. Mack azt is elárulta, hogy Kelly legtöbbször tréningruhába öltözteti a nőket, hogy minél kevesebb látszódjon az alakjukból, mert nem szereti, ha rajta kívül mások is látják őket. Ha pedig más férfiak is vannak a szobában, a nőknek a fal felé kell fordulniuk, hogy senki ne nézhessen rájuk.

A rendőrség tehetetlen, amíg a fogva tartott nők nem kérnek segítséget (Fotó: Getty Images)
A rendőrség tehetetlen, amíg a fogva tartott nők nem kérnek segítséget (Fotó: Getty Images)

Ha a nők megszegik a szabályokat, Mack és Jones szerint Kelly verbálisan bántalmazza, de akár meg is veri őket. Jones például azt állította, hogy 2013-ban az énekes egy fának szorította és felpofozta, amiért kedves volt egy gyorsétterem felszolgálójával. McGee ugyan nem látott hasonlót, de azt mondta, hogy az énekes érzelmileg és szexuálisan is manipulálta, emellett azt mondta, “szektát” tart fenn.

R. Kelly egy nagyon édes ember, de Robert maga az ördög” – tette hozzá McGee.

A dolgot nehezíti, hogy a törvény szemében két felnőtt, nagyjából bármilyen kapcsolatot fenntarthat, amíg az közös beleegyezésen alapul. Illinois és Georgia állam rendőrei pedig eddig hiába érdeklődtek a nők felől, mivel ők az ilyen esetekben azt mondták, köszönik, jól vannak, és megkérték a rendőröket, hogy ne zaklassák őket.

“Csapdába estem” – mondta a BuzzFeednek Kitti Jones. “Sokan mondták, hogy idióta vagyok, nekem pedig hosszú időbe telt belátnom, hogy igazuk van. Most azért mondtam el mindezt, mert azt remélem, hogy segíteni tudok a többi, hasonló cipőben járó lánynak.”

Nem meglepő módon az énekes a tegnapi nap során közleményt adott ki, amelyben tagadta a fenti állításokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top